PICHLERNE GYÖNGYI LAPJA
PICHLERNE GYÖNGYI LAPJA
H
SZÉP MAGYARORSZÁG
 
Támogatás

     

KLIKK :) NAPI "LINK" AJÁNLAT:

ide érdemes regisztrálni, ez a lap, fizet! Jó kis zsebpénz mindenkinek. :)

 

 

 

gagner de l'argent

 

 

 
MENÜ
 
A HÁROM GYERMEKEM, TÜCSI, VIKI, ÉS BETTI.:)
Már felnőttek! :) Szépek, jók, egészségesek!!!
 
Drága szépségeim :)

Gyermekeimnek ajánlom: 

"Egy idő után megtanulod a finom különbséget a kézfogás, és az önfeláldozás között... És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos szerelemmel, és a társaság a biztonsággal... És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó... És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével... És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez... Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér... És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz... hogy valóban erős vagy... és valóban értékes." 

Veronica A. Shoffstall

______________________________________

 
 
Bocsáss meg Uram, hogy egykor nem ismertem fel a védőangyalt, akit küldtél mellém abban a nehéz órában. Olyan rémesen egyszerű volt, görnyedt háttal jött felém, porosan, kopott saruban, szárnyak nélkül, törékenyen.
Még csak nem is köszöntöttem. Lenéztem, elhúzódtam tőle! 
Ki gondolta volna, hogy karjába vesz, felemel, átölel, és megment engem, azon a nehéz órán.
 
Már figyelek! Bárki lehet... angyalod.
                                                           Pichlerne
 

_______________________________________

AMENNYIBEN TETSZETT A LAPOM, KÉREM ÍRJON A VENDÉGKÖNVEMBE...

 

 

 
sok pénz jön
 
PÁROM AZ IDEÁLOM.:)
RAJZ A FÉRJEMRŐL
 
Az én imádott Párommal:)
 
OKOSSÁGOK, VICCES MONDÁSOK A VILÁGBÓL, INNEN-ONNAN

Bölcsességek, és idézetek, melyek nem feltétlenül tetszetősek számomra, nem én válogatom, automatikus áradás. :) ...de azért bőségesen vannak köztük gyöngyszemek.

 

" "

 

______ . _______

 

KEDVENCEM MÉG AMI WINEHOUSE

Hogy egy Amyt kedvelő szavait idézzem:” Ilyen flegmán őszinte, hanyagul elegáns, szétesett mégis bűbájos és dögös énekesnő nagyon kevés van.”

 
 
BEJELENTKEZÉS
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
LINKEK / A KEDVENCEK
 
LINKEK
 
HASZNOS LINKEK
 
számláló

látotagó olvassa a lapot.

 

 
JÖJJÖN MÁSKOR IS
Indulás: 2004-10-01
 
REKLÁMCSERE


ReklámCsere.hu - Reklámozza ingyen weboldalát!

 
MÁV TUDAKOZÓ
honnan:

hova:
mikor:


 
kÖNYV / MEK
Keresés a MEK-ben:

Szerző:
Cím:
Téma:



Szöveg:
 
Időjárás

 
Honnan?


 
Tanítások
Tanítások : Kert-magyarország felé

Kert-magyarország felé

sOMOGYI iMRE   2023.09.24. 04:17


SOMOGYI IMRE KERTMAGYARORSZÁG FELÉ BUDAPEST, 1942 M A G Y A R ÉLET K I A D Á S A Felelős kiadó: Püski Sándor dr. Pesti Lloyd-nyomda. (lg.: ifj. Kertész Árpád) Új Magyarország felé A harmincas évek óta új magyar szellemi front kezd kialakulni. Szellemi téren népi íróink lelkében és a valóságban is kezd kibontakozni a szociálisabb, az emberibb, az igazabb közösségi magyar élet. Az urambátyámok Magyarországa, hála Istennek, kihalófélben van. Eddig úri Magyarország voltunk, ezután népi Magyarországnak kell lennünk. Új szellemi világok, új életformák keletkeznek. Ennek az új Magyarországnak a megálmodói és előharcosai, a fiatal paraszt és népi írók, most rakják le az igazán magyar, mindenkit egyformán értékelő szociális új életforma alapjait. De itt álljunk meg egy percre. A gazdasági élet átalakulása nélkül el sem lehet képzelni az új élet kialakulását. Népi íróink megmutatták a mostani társadalom minden szociális és kulturális hibáját, sőt már azt is elénk rajzolták, hogy az új népi, közösségi társadalomnak milyennek kell lennie. Idáig rendben is lenne minden. A hiba csak ott van, hogy a szociális problémákkal a földreformon túl még elméletben sem jutottunk. 6 Szellemi irányítóink hála Istennek vannak. De az új magyar gazdasági élet nem elégedhet meg a földreformmal. Nem elégedhet meg a javak igazságosabb elosztásával, új gazdasági életformára kell áttérnünk, ha nem akarunk elveszni, ha be akarunk illeszkedni aj új népi Európa közösségébe. De olyan gazdasági életre kell berendezkedni, amelyik minden magyar munkáskezet foglalkoztat. A külterjes szemtermelés nagybirtok-védő drága fényűzéséről le kell mondanunk és a magyar földet azoknak a kezébe kell adnunk, akik azon csakugyan dolgoznak is. De nem elég, hogy a földet szétosztjuk. Az nem cél, hogy nagybirtok ne legyen, minthogy az sem cél, hogy minden mezőgazdasági munkásnak földje legyen. Ennek csak eszköznek kell lenni egy olyan életforma kialakításához, amelyben a közösség minden tagja egyformán boldogulni tudjon. Olyan gazdasági életre kell berendezkednünk, amelyikben termelési költség szempontjából versenyezni tudunk más államokkal. Körülbelül tíz esztendővel ezelőttig a hottentottákról, a zulu-kafferekről, az eszkimókról többet tudtunk, mint a legmagyarabb magyarokról, a magyar parasztokról. A világ minden nagy és kis nemzetéről a kötetek egész sora jelent meg magyar nyelven is. A magyar nép életéről, ősi paraszt-kultúrájáról, szociális problémáiról egészen a közelmúltig alig tudtunk valamit. A magyar parasztot a szomorú emlékű népszínművekből, a kaszárnyából és a korteshordóról ismerték. A közelmúltig mindig csak azok írtak a magyar népről, a magyar parasztról, akik maguk nem voltak parasztok, azt az életformát soha nem élték. Tehát nem is ismerhették. Szomorú benne csak az, hogy nem is igen akarták ismerni. Csak vállveregetve, leereszkedni akartak a néphez. Az igazi közeledést szegyeitek. Nem tartották úri dolognak, ha valakinek közeli, vagy méginkább rokonsági kapcsolata volt a nép- 7 pel. Ezzel a parasztirtózással annyira mentek, hogy a lehető legrosszabbnak tartották parasztnak lenni. Általában szokássá lett nálunk, hogyha valakit nagyon meg akartak bántani, de azért mégis csak úgy. hogy annak törvényes következményei ne legyenek, azt mondták rá, hogy paraszt. Nemcsak a múltban volt így, így van még most is. Nincs a világon még egy állam, ahol egy foglalkozási ágat a többi társadalmi rétegek annyira lenéztek volna, annyira lealázónak tartották volna, mint nálunk. Nemcsak az uraink szégyellik a parasztságot, a paraszt kapcsolatot, vagy rokont, de így van ezzel a jelzővel, ezzel a fogalommal maga a parasztság is. Az elmúlt esztendőben az egyik felvidéki szövetkezet, a „Hanza”, az újságjában vitasorozatot indított meg: „Parasztok vagyunk-e, vagy nem vagyunk parasztok?” És a hozzászólások 90%-a tiltakozás volt: nem vagyunk parasztok! Ezt a megbélyegző jelzőt azok vállalták, leginkább, akik már nem, vagy sohasem éltek a paraszt életformát. A nagy tömeg, a parasztság nem vállalja. Sem a szegény, sem a zsírosnyakú. Pógároknak, földműveseknek, gazdáknak, kisgazdáknak, mezőgazdaságitermelőknek stb. mondják magukat. A parasztságot nem vállalják. De ez természetes is. Az utolsó évtizedekben a középosztály számottevő tagjait a parasztság szolgáltatta. A leghíresebb orvosok, ügyvédek, mérnökök, stb. a parasztság közül kerültek ki. Legtöbbnek paraszt volt az édesapja, vagy ha az már nem, akkor az öregapja. Ezek a parasztivadékok renegátok lettek. Szégyelték a parasztságot, szegyeitek a fajtájukat. A paraszt elnevezést pedig nekünk vállalnunk kell. Ez a jelző csak addig sértő, amíg tagadjuk, amíg szégyeljük. Ha az öntudatosabb parasztság vállalja, hamarosan megbecsülést jelent. 8 Szociális és kulturális bajainkról az utóbbi évtizedben már a kötetek egész sora jelent meg. Felsorolták az elkövetett hibákat, és utat is mutattak a kiküszöbölésükre. De nekünk, sajnos, nemcsak kulturális bajaink vannak, ugyanolyan helytelen utakon jártunk eddig gazdasági téren is. De erről, sajnos, a nagyközönség számára még alig írtak. Gazdasági életünk múltjáról alig tudunk valamit. Ez a kis munka ezt a hiányt szeretné pótolni. Nemcsak a hiányokra és elkövetett hibákra mutat rá, de megpróbál utat is mulatni, amelynek a követése ha egymagában nem is oldaná meg, de mindenesetre elősegítené Magyarország gazdasági megújhodását. Gazdasági életünk átalakulása Amikor az új magyar gazdasági lehetőségeket tárgyaljuk, nem elég a jövőt színesen, szépen felrajzolni, kell, hogy a gazdasági életünk múltját és jelenjét megismerjük. A magyarság szempontjából nézve is fontos, hogy olyan jelenségeket is megtárgyaljunk, amelyek még a szakkönyveinkben sem szerepelnek. Hogyan engedtük kipusztulni ősi állatfajtáinkat? Minden vidéknek, minden tájnak, éghajlat és talajviszonyaikból adódóan más az állat-, más a növényvilága és az emberfajtája is. Amikor, ki tudja hány ezer évvel ezelőtt, az ember mostani háziállataink őseit megszelídítette, nem. is tehetett mást, az ott élő állatfajtákat szelídítette meg. Ez természetes is. Még ha akarta volna, sem tudott volna más vidéken honos állatfajtákat tenyészteni. Az életforma őt is, az állatokat is ahhoz az éghajlathoz kötötte, ahol olyanokká fejlődhettek, amilyenek voltak. Éppen ezért az ősi kultúrák mindegyikének mások voltak a szelídített állatai. Később a kultúrák egymásrahatása és a már régen ki tenyészett állatfajták keresztezése lehetővé tette, hogy bizonyos szelídített állatfajták az egész világon elterjedjenek. 10 De nem minden szelídített állatfaj honosítható meg egyformán mindenütt. Vannak háziállatfajok, amelyek csak a forró égöv alatt élnek, mások mérsékelt égöv alatt, ismét mások csak hideg, sarki éghajlat alatt. De még azonos éghajlat alatt élő állatfajok sem cserélhetők fel mindig az áttelepítés káros következménye nélkül. A mérsékelt égöv alatt is van tengeri, hegyvidéki, alpesi, magasföldi, folyóvölgyi stb. éghajlat. Ε különböző vidékek levegőjének más a páratartalma, általános hőmérséklete, az évente kapott napfény mennyisége, más a talaj összetétele és ezekből kifolyólag más a növényvilága is. Ugyanaz az állatfaj más-más éghajlat alatt másmás növényi eledelekkel táplálkozik, s így évszázadok vagy évezredek alatt sajátosan fejlődik, szervezete átalakul és állandóan fogyasztott bizonyos növényfajták megemésztéséhez alakul az egész szervezete. A magyar szarvasmarha ősi állatfajunk. Évszázadokig élt itt velünk, úgy, ahogy az Isten megadta. Nyugodt természetével, igénytelen fehéres-szürkeségével, fekete orrával, gyönyörű villás szarvával szinte összeforrott rideg paraszti életünkkel. Évszázadokig istállót, vályút, takarmányt, abrakot soha nem látott. Télen-nyáron, éjjel-nappal, esőben-hóban, zivatarban a szabadban élt. Megszokta szélsőséges hideg telünket, száraz, meleg nyarunkat, hozzáalakult (akklimatizálódott) a mi éghajlatunkhoz. Télen-nyáron magának kellett táplálékról gondoskodni. Nyáron legelt, télen amikor a hó leesett, a nádasok befagytak, a befagyott nádasokra hajtották és a hó alól túrta, kaparta ki a sovány téli eledelt, a száraz kákát, sást és a nádat. Ezt a sovány takarmányt igaz, megsínylették, a gyöngébbje, vagy ahogy minálunk mondják, „a férgese” elhullott. El kellett hullnia már évszázadokkal ezelőtt. De ami megmaradt, azt nem bántotta semmilyen tuberkulótikus betegség vagy marhavész. 11 Az öreg pásztorok elbeszélése szerint, amíg idegen, más éghajlat alatt kitenyésztett állatfajtákat be nem hozták, a száj- és körömfájás is ismeretlen volt. A magyar marhát csak akkor fogták be és fogjuk be most is kivétel nélkül mindenütt (mert különben most is gulyákban él), amikor igavonásra akarták vagy akarjuk használni. A magyar fajta marhánál a tejhozam mellékes volt. Az volt a fontos, hogy dolgoztassuk, megfolyattassuk, hogy utódokat neveljünk. Ha még fejni is lehetett, jó, de ha nem adott tejet, az sem volt baj. Szóval a magyar tájfajta marhát tejhozam szempontjából sohasem tenyésztettük. A különböző vidékeken éghajlat és talajviszonyokhoz alakult fajtákat sohasem kereszteztük tervszerűen. Tőlünk nyugatra lévő államok állatfajtái mind az Alpesekben, mind a tengerparti kis parasztállamokban egészen más életfeltételek mellett fejlődtek. Az Alpesek hegyi levegője és növényvilága egészen más állalfajokat alakított ki. Ugyanúgy a nyugati, tengerparti kis parasztállamok tengeri levegőjű, páradús éghajlata kitermelte az ott legjobban meghonosítható növényeket és az ezeket legjobban kedvelő állatfajokat. A múlt század második felében ezek a gazdasági öszzeomlás előtt álló kis parasztországok, a náluk honos, különböző tájfajta szarvasmarhák közül a jobban tejelő fajtákat addig keresztezték, amíg a legtöbb napi tejhozamú, sok zsírtartalmú tejet adó fajtákat kitenyésztették. Óriási gazdasági föllendülést jelentett, hogy megszervezték a tej és tejtermékek fogyasztását és kivitelét. Az azelőtt legelésző, vagy már igavonásra befogott szarvasmarhát csak a tejelés és szaporodás céljából tenyésztették. Istállózásra fogták, mozgását anynyira korlátozták, hogy még inni sem engedték ki az első megellés után. Az üszőket ellésig legeltetik és szabadon járatják, hogy a csontjai megerősödjenek. Πρ később, mint a gépek, nem igen hagyhatják el he- 12 lyeiket. Takarmányozzák, abrakolják és fejik. Ezen a tej és tejtermék gazdálkodáson ezek a kis parasztállamok meggazdagodtak. Ezt nálunk is meglehetne csinálni. A rideg jószágtartást fel lehetne váltani tehenészetekkel. A mi népünknek is elkelne, ha minél több tejel és tejterméket fogyasztana. Gombamódra szaporodtak először az uradalmi tehenészetek. De nem a hazai különböző tájfajta, jobban tejelő magyar marhát próbálták istállózással, takarmányozással és természetesen keresztezéssel kitenyészteni, nem, ez eszükbe sem jutott. Behozták az idegen, alpesi, meg nyugati kis tengerparti államokban kitenyésztett fajtákat. Ezek az idegen állatfajták mind az Alpeseken, mind a nyugati kis államokban, páradús éghajlat alatt nevelődtek és nedvdús takarmányon éltek. Évszázadok alatt ezekhez az életlehetőségekhez alakultak. A mi éghajlatunk éppen ellenkezője a nyugati államokénak. Nálunk, szárazföldi éghajlat van, félig steppe-klima. A mi éghajlatunkhoz szokott magyar fajta marhát kellett volna ebből a célból tovább tenyészteni. 1880 óta ezt az ősi magyar marhát az idegen tájfajták kedvéért 80% -ban kiirtottuk. De ezek az idegen tájfajták nehezen, vagy sehogysem akklimatizálódnak. Mintagazdaságokban, tehenészetekben mégcsak megvannak, mert ott a béressel, a fejős gazdával az állatorvos is ott ül a tehén faránál. De hol van a magyar parasztnak olyan lehetősége arra, hogy nemcsak erre a célra kiképezett fejős gazdát, de hogy állatorvost tartsón. Nálunk sajnos falusi és községi állatorvosok nincsenek, hanem csak járásorvosok. És Magyarországon alig van olyan járás, amelyike tíznél kevesebb község vagy falu tartozna. És bármennyire szívén viseli is az állatorvos a rábízott állatok egészségügyét, a munkájának alig van jelentősége. Azok az idegen tájfajta szarvasmarhák, amelyek a kisgazdák kezén vannak 80% -ban, valamilyen tuberkolótikus betegségben szenvednek. A magyar kis- 13 gazda gazdasági lehetőségei nem engedik meg, hogy a tejelésre beállított marhákat észszerűen takarmányozza és istállóban tartsa. A kisgazdáknál majdnem mindenütt egész nyáron át vagy legelőn, vagy ha nem ott, akkor járomban van a tejelő marha. Természetesen ilyen tenyésztés mellett valami sok tejet nem is adhatnak. Viszont a magyarfajta marhák között is vannak jobban tejelők. 5—6, 8 liter tejet is adnak. És hogy milyen tejet? Nincs olyan idegen lájfajta szarvasmarha, amelyik nálunk ilyen ízű és ilyen zsírtalmú tejet adna. Ezeket a jobban tejelő magyar marhákat kellene megkímélni az igavonástól, a legelőre járástól, a legelőn koplalástól. Csak istállókban kellene tartani és amiről a magyar gazda sohasem álmodhatott, jól takarmányozni és jobb tejelő magyarfajta marhákkal keresztezni. A szalontai disznó Nemcsak a szarvasmarhák, minden évszázadokig vagy évezredekig itt élő állatfajtánk éghajlatunkhoz alkalmazkodott. Így akklimatizálódlak a különböző disznófajták is. Régebben disznaink sem láttak ólat, vályút és takarmányt. Az élelmüket télen-nyáron maguknak kellett megkeresni. Nyáron legeltek, turkáltak, télen meg azt ették, amit a megfagyott földön, a behavazott és befagyott nádasokban találtak. Kegyetlen, kemény élethez voltak szokva. És hogy megszokták, hogy kibírták, bizonyítja az, hogy voltak. Ilyen koszt mellett zsírra nem is hízhattak meg, nem is nagyon alkalmasak hizlalásra. De ezek közt is voltak olyan fajták, amelyeknek a sorsuk jobb életlehetőséget adott. Voltak olyan tájfajták, amelyek nyáron legeltek, télen meg az Alföld és más vidékek erdőségeiben makkoltak. Mert valamikor az Alföldön nemcsak óriási kiterjedésű délibábos legelők voltak, de válto- 14 gatták ezeket a mocsári tölgyerdőket is. Az erdőségekben telelt disznók nem sínylették meg annyira a telet, mint a többiek. Ha tervszerűen megpróbáltuk volna ezeket az ősi, félig vadon élő disznófajtákat kitenyészteni, a hízékonyabb egyedek keresztezésével és jobb takarmányozásával, akkor nem lenne problémánk a sertésvész. Az angolok a háború utáni időkben kitenyésztettek egy új hússertés fajtát. Ez jövedelmezőbbnek bizonyult, mint a berkshirey, yorkshirey, vagy a magyar származású, de Balkánból nem mindig szerencsésen keresztezett mangalicák akármelyik vállfája. Ezek mind zsírsertések. De az újabb időkben, hogy a húst már tudják évtizedekre tartósítani (konzerválni), s mert a csak húsra nevelt disznók lényegesen kevesebb takarmányt fogyasztanak, tenyésztésük igen jövedelmezőnek bizonyult. De ezekre a kitenyésztett fajtákra jobban vigyáznak, mint az aranyra. Élve nem engedik kivinni az országból semmilyen áron. Ez természetes is. Mert ha akármelyik állam ezeknek a fajtáknak a tenyésztésével versenytárs lesz a világpiacon, akkor az árak irányításába is beleszólhat. A mi illetékes uraink vakargatták a fejüket. Valamelyiknek mégis egészséges ötlete támadt. Utána kellene nézni, hátha van nekünk olyan disznófajtánk amelyet érdemes lenne húsra tenyészteni? Gazdasági életünk múltját kutató tudósainkhoz fordultak. Azok azt mondták: dehogy nincs! Tenyészszék ki a szalontai vörös disznót. Azzal úgyis az volt mindig a baj, hogy nem tudták zsírra hizlalni, olyan volt mindig, mint az agár. Illetékes uraink megörültek. Rögtön fel is kerekedtek és mentek, mentek. Hová is mehetek volna? A Hortobágyra. Előszedték az öreg kondásokat, vallatták őket a szalontai vörös disznók irányában. De az öreg pásztorok nem tudtak szalontai disznót adni, de mégcsak mutatni sem. Az öreg számadók szomorúan mondták: „Nem köllött az mán uram, a fenének se, az utóját má' úgy köllött 15 agyonütni. Nem tudtuk őket elanni. Pedig azok vótak ám a disznók! Majdnem akkorákra nyőttek, mind egy szamár. Hosszú, görbehátú, vörös szőrű disznók vótak. Hosszú köcsög orral.” Disznókereső uraink szomorúan hagyták ott a hortobágyi pásztorokat, akik nemcsak, hogy szalontai vörös disznót nem tudtak nekik adni, de még csak velük keresztezettet sem. Új remény'ekkel elindultak a másik szomorú és kéteshírű, vagy inkább hírhedté vált állattenyésztő pusztánkra, Bugacra. Pásztorvallatás a disznók irányában. De bizony a bugaci kanászok sem tudtak többet mondani, mint a hortobágyi sorstársak: — Uram, húsz esztendő óta nem láttam szalontai disznót —, mondta az öreg kanászszámadó. Uraink üres kézzel mégsem akartak hazajönni, megnyúlt orral és megcsappant reménnyel nyakukba szedték a lábukat és járták az országutakat. Hogy hátha a parasztoknál, a kisgazdáknál sikerül egy párat fölhajszolni. Nem akarom leírni az egész útjukat, csak az eredményt. Nem találtak semmit. Legalább is nem azt, amit kerestek. Sok helyen már nem is emlékeztek rá, ahol emlékeztek is, 15—20 esztendő között változott az az idő, amikor még volt. De mindenütt azt mondták és mondják még most is az öregebb emberek, akik ismerték ezt a disznófajtát, nem emlékeznek rá, hogy ezek közül valamikor egy is a „saját dögibe” elpusztult volna. „Nem köllött azt ótanyi, — mondja egy öreg kanászszámadó —, csak mink ótottunk ki közülük néha-néha egyet-egyet a fütykössel, hogy a bográcsba is kerüjjön valami.” Már hazafelé tartottak a disznókeresők, hogy megbízójuknak beszámoljanak munkájuk eredménytelenségéről, amikor valaki fölhívta a figyelmüket, hogy az Állatkertben is van szalontai disznó. Ha máiminden kötél szakad, akármilyen áron is, onnan szerezzenek be egy pár szalontai malacot. Mentek is az urak az Állatkertbe. Előadják az igazgató úrnak, hogy mi járatban vannak. A szalontai vörös disznó malacaiból szeretnének elvinni legalább egy párat. Az igazgató 16 elmosolyodik, abból uraim nem visznek egy fiát sem. — Miért? Az Állatkert nem ad el? — Nem, mert nincs. Két évvel ezelőtt döglött meg az utolsó. Ezek a szegény urak úgy érezték, mintha odaragadtak volna a földhöz. Nem akarták elhinni, nera akartak belenyugodni, hogy nincs tovább. Hogy hiába minden fáradozás ezt az ősi állatfajtát is kipusztítottuk. Országjárásuk alatt a Biharmegye csonkaországi részén találták a legközelebbi nyomokat. Ott még a pásztorok arról beszéltek, hogy túl a határon, Biharmegyének az akkor románok által megszállt részén talán még volna. Azóta már nemcsak Biharmegye, Erdély egyrésze is visszatért. Talán kerülne szalontai vörös disznó is. A bakonyi disznó. Disznókereskedő uraink nem adták fel a reményt, újra elmentek a néprajzi tudósokhoz, hogy ajánljanak másik ősi magyar disznófajtát, mert a szalontait hiába keresik. Ott azt a választ kapták, hogy próbálják kitenyészteni a bakonyi disznót. Ez is egyik ősi állatfajunk. A Bakony rengetegeiben élt évszázadok óta. Nyáron legelt, télen makkolt. Ott kereszteződött a vaddisznókkal. Soha ólat, vályút, takarmányt nem látott, megszokta a Bakony éghajlatát. A Bakonyból csak akkor került ki, amikor egy-egy csordát a hajcsárok valamelyik nyugati piacra hajtották. Mert régebben nemcsak a disznóknak, de minden lábasjószágnak gyalog, legelészve kellett megtenni az utat. Az öreg pásztorok elbeszélései szerint igen gyakran megtörtént, sőt általános volt, hogy a vaddisznók is egy-két napig kitartottak a falkával a nyugat felé vezető legelésző úton, de aztán gyanúsnak tartották a dolgot és otthagyták a falkát. A sertésvész ezeknél a fajtáknál is ismeretlen fogalom volt. És, mert a legelőjük sokkal jobb volt, mint 17 az alföldi disznóké, vagyis téli élelmük, a makk, sokkal bőségesebb volt, mint azoknak az alföldi fajtáknak az élelme, amelyeknek a hó alól kellett kitúrni a kotut, gyékénytövet és súlymot, ezek sokkal hízékonyabbak voltak. Az erdei koszton is jó hússertések voltak, de a Bakony vidékén befogva, szemes takarmányon hizlalva, mint zsírsertést is igen szerették. A makkon hízott disznó húsa és zsírja egészen más, kissé kellemetlen ízű, mint a szemestakarmányon hízott disznó zsírja és húsa. Ezen úgy szoktak volt segíteni, hogy levágás előtt egy pár hétig szemestakarmányt adtak neki. Meg lehetett hizlalni igen kövérre is, mert hatalmas, erőscsontú disznók voltak, birlák lábon. Ezt a disznófajtát akarták kitenyészteni, összejárták a Bakonyt széltibe-hosszába, keresztül-kasul, de bizony az ősi bakonyi disznóból nem találtak egyet sem. Az öreg pásztorok csak egyik helyről a másikra küldözték őket, hogy: Nézzék meg itt, vagy amott, mert nekünk már nincsen. De bizony nem találtak azok egyet sem, sem itt, sem amott. Elkerültek akkor a zirci apátság uradalmaiba is, hát itt nem jártak hiába. Sok fáradtságukat siker koronázta. Állítólag a zirci apátságban találtak egyet: kitömve. Mit tudnak hivatalosan a mocsári disznóról? A Körösök és a Tisza környékének mocsaraiban régebben nagy csordában élő disznófajtáról? Vannak öreg pásztorok még most is, akik mint súlymos vagy súlyomi disznót emlegetik. De legtöbben csak mocsári halászdisznónak hívták az életmódja miatt. Ez a disznó nem igen szeretett legelni, a mocsarakban élt, míg azok be nem fagytak, sőt még talán azután is. A súlyom volt kedvenc csemegéje, de halászott, rákászott is. Az öreg pásztorok elbeszélései szerint hatalmas görbehátú disznó volt. De már őszerintük is 50—60 év óta nyoma sincs. De ugyanígy volt sajátos disznófajtája az Ormányságnak is. Az elhagyott Dráva-medrek és kiöntésekben sajátos disznófajta élt. Ami nem volt azonos a tolnai, sárközi, somogyi, vagy a zalai más disznó- 18 fajtákkal. Hol vannak ezek? Mit tudunk ezekről? Hivatalosan talán semmit. Pedig ezek még nem veszlek ki. Ezekből itt-ott a kisgazdák kezén még mindig kerül. Ezeket soha nem oltották és mégis nem emlékeznek rá, hogyha az egész falu disznóállománya megbetegedett vagy elpusztult is, hogy ezek közül csak egyetlen-egy is elpusztult vagy megbetegedett volna. Pedig sok helyen közös legelőre jártak. Hogy ez így van, akit érdekel a magyarság sorsa, könnyen ellenőrizheti, ők legtöbbször nem is tudnak arról, hogy milyen az a disznófajta, amit tartanak és hogy miért maradhatott meg olyan ellenállónak. Még az sem tudatos, inkább csak ösztönös, hogy nem akármelyik disznóhoz hajtják búgatni. Ezeket a még meglévő, betegségekkel szemben ellenálló fajtákat kellene hozzáértő szakembereknek összevásárolni és minden vidéknek a különböző vidékek ellenálló fajtáinak keresztezésével is tovább tenyészteni. A birka Most, hogy egy kicsit kezdünk magunkra ébredni, kezdjük az igazi népi értékeket megbecsülni, népiesen kezdünk öltözködni. Úrhölgyeink hímzett bekecskét és ködmönkét viselnek. De minél dúsabban hímezve, mert csak az a szép és igazán magyaros. A nép mindent úgy csinált nálunk, hogy vagy-vagy. Ha hímzett, hát legyen hímzett. Sem a bekecskén, sem a ködmönkén nem igen szabad üres felületnek maradni. — Jó, — mondják a szűcsök: Kihímezzük mi akár a farkát is, csak a sűrű hímzésre nem jó ám sem a merinói, sem a fésűs, sem semmilyen idegen birkafajtának az irhája. Egyiket sem lehet kihímezni, me:t a sűrű hímzésnél mind átszakad. „Sűrű hímzésre csak a magyar racka irhája jó. Hozzanak azt, mert mi nem tudunk beszerezni.” A szűcsök egyöntetű véleménye: amit még lehet elég jól hímezni, az a „román racka”. 19 Miben különböznek ezek a többitől és mi különbség van a kettő között? A magyar racka egyenesen csavart szarvú, a román racka csigaalakban csavart szarvú. De nehogy félreértés legyen, az sem román juh, ha annak mondjuk is. A Havasalföldön maradt őseink, a magyarok, tatárok, kunok, jászok, bessenyők, törökök, stb., akik ott, sajnos, nagy részben eloláhosodtak, tenyésztették ezt a birkafajtát. Mihozzánk az erdélyi oláhokon keresztül jött. Ezért nevezzük román rackának. Itt még szerencsére nem veszett el minden. Úrhölgyeinknek nem kell lemondani a hímzett subák és ködmönkék viseléséről. A hortobágyi legelőn hála Istennek még egész nyáj magyar rackát őriznek. De ez aztán szószerinti. Úgy vigyáznak erre a juhnyájra, mint a hímes tojásra. Ebből nem igen szabad hímezni. De az utolsó 15 darab fekete rackát, amiből az a híres subagallér készült, Györffy István néprajzi egyetemi tanár a mészárosok kezéből szedte ki halála előtt pár esztendővel. Azóta ezt Karcag városa őrzi. Ma természetesen nemcsak 15 darab van, mert azóta már szaporodtak is. Ha eddig megmaradtak, remélhetjük, hogy nem is fognak kipusztulni. Most már jó kezekben vannak. A magyar parasztló A legősibb állatfajtánk. Kevés más állatfajtánkról mondhatjuk el ugyanezt. Egész biztosan az őshazából hoztuk magunkkal. Ki tudja, hány évszázadig vagy évezredig tenyésztettük a még Oroszország területén maradt rokonainkkal? Ezt az országot nagyrészben ennek lófajtának köszönhetjük, őseink evvel a lófajtával szerezték meg ezt az országot és evvel a lófajtával győzték le Európát. Az akkori világban elképzelhetetlen napi teljesítményt tettek meg ezzel a lóval. Az európai né- 20 pék a kengyelt nem ismerték El sem tudták képzelni, mi fán terem. Őseink tízszer annyi utat tudtak megtenni egy nap alatt, mint a többi európai népek. A görög mitológia kentaurjait őseinkről mintázták meg. Kentauroknak nevezték azokat a félig emberi, félig lótestű szörnyeket, akiket élve természetesen sohse tudtak elfogni, hiszen a valóságban nem léteztek. Őseinkkel néhányszor harcoltak a Fekete-tenger környékén, de mindig ráfizettek. Meg voltak győződve, hogy azok a félelmetes lovas ellenségek össze vannak nőve a lóval. Máskép az ő ismereteik szerint nem is lehetett elképzelni. Hiszen ezek lóhátról nyilaztak, nem irányították zablával a lovat és mégis mindig tudták a lovak, mit kell csinálni, merre kell menni. Ezt nem tudták megérteni. Nekik nem ilyen lovaik voltak. Ezt nem éppen a kengyel használatának, hanem az ősi lófajta szívósságának, értelmi képességének köszönhették. Ennek a lófajtának elég volt egy gyönge térdszorítás, vagy egy hang és tudta, mit kell csinálni. Nincs a világon még egy ilyen értelmes lófajta. Igénytelenebb, mint a szamár és szívósabb az öszvérnél. Napokig bírta az éhséget és a szomjúságot. A takarmányban nem válogatott. Könnyű volt akklimatizálódnia, mert az őshazában is hasonló éghajlat alatt élt. A legújabb háborúk bizonysága szerint a parasztlovak a legjobb katonalovak mind sík vidéken, mind hegyi terepen. Mi lett velük? A parlagi tyúk Amint a múlt század második felében felbuzdultunk a nyugati kis parasztállamok tej- és tejtermékeken való meggazdagodásán, ugyanúgy példát mutattak ezek a kis államok arra is, hogy hogyan kell meggazdagodni a baromfitenyésztésen, a tojásgazdálkodáson. 21 A háború utáni évtizedekben olyan óriási jövedelmeket raktak zsebre ezek a kis államok, hogy erre ínég mi is felfigyeltünk. Ha ők meg tudták csinálni, mi is meg tudjuk csinálni. Felbuzdultunk, tettünk egy nagyot és merészet. Államkölcsönökkel tyúkfarmokat létesítettünk. óriási összegeket fizettek ki idegen tyúkfajták behozatalára, amelyek idegen éghajlat alatt tenyésztődtek ki. Hozták a leghornokat, a Rhode Islandokat, az Orpingtonokat. Nőttek az áílamkölcsönös tyúkfarmok. Az első évben megfelezte őket a baromfi-pestis. Öt év múlva eltűntek államkölcsönöstől, mindenestől. Ez természetes is. Nem bírták a nekik szokatlan szárazföldi éghajlatunkat. A mi ősi, évszázadok alatt kifejlődött tyúkfajtánk nem volt jó. Pedig arra nem fizettek volna rá. Ez a tyúkfajta évszázadokon keresztül itt élt velünk. Télen-nyáron a házak, a tanyák körül a fákon tanyáztak és tanyáznak még most is, ahol vannak. Ha kaptak enni, jó, ha nem kaptak, úgyis jó volt. Amire szükségük volt, megkeresték maguknak. Nem igen kellett velük törődni és nem is igen törődtek. Még csak eszébe sem jutott senkinek sem, hogy takarmányozással és különböző, jobban tojó tájfajták keresztezésével talán ezeket is ki lehetne úgy tenyészteni, hogy legalább annyit tojnának, mint a nyugati fajták. Nem, ez eszükbe sem jutott. Azóta törjük a fejünket, amikor talán már késő. Most már az állam csinál több helyen parlagi tyúkfarmot. Ahol a tyukász-gazdával az állatorvos is olt van. Mégis alig van esztendő, hogy ne pusztítana a baromfipestis. Nem is beszélve a kisgazdák kezén lévő tyúkok évenkénti pusztulásáról. A paraszt parlagi tyúkok pusztulásáról! Ezekben a tyúkászévekben a magyar parasztgazda, ha tojását, vagy tyúkját, jércéjét el akarta adni, ha egész tyúkászatot nem is, de legalább egy Rhode Island, leghorn vagy orpington kakast kellett beszereznie, mert a kisebbet tojó magyar parlagi tyúk 22 nem kellett senkinek sem. Régen, az öregek elbeszélése szerint, a baromfipestis ismeretlen fogalom volt. Azóta alig van esztendő, hogy az ország valamelyik részén meg ne felezné a baromfiállományt. Komondor ősi állatfajtánk ez is. A régi pásztorvilágnak talán legnélkülözhetetlenebb állata. A másik nyájőrző kutyafajtával, a pulival együtt több becsületük volt a régi pásztorvilágban, mint sok fattyú bojtárnak. A régebbi pásztorvilágban, amikor a kutyának nemcsak az a szerep jutott, hogy az elkóválygó, tilosba tévedt jószágot visszaterelje, hanem ami ennél sokkal fontosabb volt, hogy a számadó és a gazda rovása egyezzen. Megőrizni a jószágot, „hogy bele ne essen a horgya”. Erre kellettek a komondorok. A régi mocsaras, erdős világ igen sok farkasnak és talán még több talaját, hitét vesztett szegénylegénynek adott tanyát. Ha az akkori társadalom ki is vettette őket, élni mégis csak kellett valamiből. De mert ők sem voltak sem jobbak, sem rosszabbak azoknál, akiket nem űztek a mocsárvilágba, ők is szerettek volna jól élni és meggazdagodni. Igen jó csábítók voltak erre e juhnyájak, disznócsordák, gulyák és ménesek falkától leszakadó, elkóválygó bárányai, bocijai és csikói. Ezeket mindig lehetett értékesíteni. Vevő mindig akadt. Egy-két hitványabb bojtárral könnyen elbántak, még akkor is, ha kutyával volt, ha az a kutya puli volt. De a nagyobb jószágnál szívesebben tartották a komondort. Ezt a hatalmas, fehérszőrű, borjúnagyságú kutyát. Ez nemcsak a farkasokkal küzdött meg, amelyek jobban féltek tőle, mint a pásztoroktól, de réme volt a szegénylegényeknek is. Amelyik ménest, vagy gulyát komondorok kerülték, onnan nem volt tanácsos elkötni a jószágot. Ez még lóháton sem si- 22 került. Mert legénynek kellett lenni annak a talpán, akit nem szedett le a lóról a komondor. Még csak elmenekülni sem lehetett előle. Ha nem volt jó fegyvere és még messziről le nem tudta lőni, akkor elbúcsúzhatott az árnyékvilágtól. Mert ha a komondor szét nem szedte, míg a pásztorok odaértek, akkor a pásztorfütykösök segítették át a másvilágra. Nincs még egy ilyen értelmes kutyafajta az egész világon. Tanulékonyabb még a pulinál és puminál is. Amelyik pásztornak, gulyásnak, csikósnak komondora volt, nyugodtan megtehette, hogy éjjel otthagyta a nyájat, gulyát vagy ménest és elmehetett, ha kedve volt, a csárdába, vagy akár a hetedik határba a babájához. Nem lehetett a nyájjal baj. Megőrizték a komondorok. Én magam is többször tapasztaltam, hogy amikor a gulyásnak valami dolga volt a faluban, odahívta a kutyát és úgy beszélt vele, mint valami emberrel: „Én most elmegyek, nehogy hiba legyen! A kukoricába meg a laposon túlra ne menjen egyetlen jószág se. Csak este gyüvök vissza. Nesze itt a kenyered.” Hogy mit értett és mit nem értett ebből a kutya, nem tudhatom. Csak azt írom le, amit láttam. Én ugyanis többedmagammal ott dolgoztam a csatornázásnál. Láttam, hogy az egész idő alatt a komondor farkcsóválva nézett a gazdájára. Ott álltunk a cserény előtt, még délelőtt volt, alig egy órával azelőtt reggeliztünk és ők is. A gulyás bement a cserénybe, kihozott egy jó karaj kenyeret, odaadta a komondornak, az elvette, letette maga elé és tovább nézett a gazdájára. Az megsimogatta a kutya fejét, felénk megbillentette a kalapja szélét és elindult a város felé. A város oda körülbelül nyolc kilométer. Ameddig szemmel beláttam, mégcsak hátra sem nézett a gulyás. A kutya egy darabig állt, lecsüggesztett farkkal és nézett utána. Amikor már vagy kétszáz lépésre lehetett, a kutya fölvette a kenyeret és odatette az árnyékba a cserény mellé. Ránk nézett, megcsóválta a farkát és hatalmas ugrásokkal loholt a kukorica felé, ahol egy borjú már a kukorica szélében legelgetett. 23 A borjú nem várta meg, hogy a kutya odaérjen, föltartott farokkal nyargalt a többi felé. A komondor utána. Nem tudta elérni addig, míg a borjú a többihez nem ért, megállt, nagyot ugatott és visszament oda, ahol a borjú legelt a kukorica szélibe. Ott egy kicsit lehasalt a gulya felé fordulva. De csak egy pár pillanatig maradt ott. Fölugrott és a körülbelül 600 darabból álló gulyát megkerülve, a másik odalra ment. Ott se maradt soká, körülbelül minden 10—15 percben megkerülte a gulyát. Délben mi a cserény elé mentünk ebédelni. Igen jól ismert bennünket a kutya, mert hetekig odajártunk dolgozni, ö is odajött, megállt egy kicsit, megnézte a kenyerét és ment vissza a jószágokhoz. Igen meleg volt, a nyelve majdnem félrőfnyire lógott ki a szájából. Néha-néha elszaladt a vályúhoz, egy kicsit ivott és szaladt tovább. Figyeltem, mert igen érdekelt a jószág, mindig szerettem. Oda akartam hívni és egy darab szalonnabőrt akartam neki adni. Nem jött oda. csak akkor, mikor megkerülte a jószágot. De sem a szalonnabőrt, sem a kenyeret nem fogadta el egvikőnktől sem. Pedig amikor a gazdája ott volt, mindent elfogadott. A gazdája csak késő este jött haza, a kutya addig nem pihent. Mikor a gazdája hazajött, a kutya megette a kenyeret és lefeküdt a cserény farához. Gazdája ott volt, nem érdekelte tovább, mit csinál a jószág, Ilyen és még ennél különb teljesítményeket, ezret és ezret tudnának a komondorról a pásztoremberek elmesélni. Ezt a kutyát idegennek nem lehet méreggel vagy gombostűvel megetetni. A betanított komondor idegentől, akármilyen éhes, nem fogad el semmiféle ennivalót. Egy-egy komondorkölyökért igen sokszor két borjút vagy csikót is adtak a pásztorok. A világháború alatt ittjárt német katonatiszteknek feltűnt a magyar komondor hihetetlen tanulékonysága. Egypárat összevásároltak és vitték ki Németországba. 1929-ig a különféle tájfajtákat addig keresztezték, amíg egy olyan komondorfajtát ki nem 25 tenyésztettek, amelyik valamennyinek az előnyeit magába nem foglalta. A jövő Magyarországát csak úgy tudjuk felépíteni, ha alaposan ismerjük annak népét, állat- és növényvilágát és ezeknek életlehetőségeit. Itt még soksok hiányt kell pótolnunk. 26 Gazdasági szakoktatásunk Győrffy István halála előtt megjelent könyvében egy igen érdekes, de ugyanolyan szomorú dolgot említ. Körülbelül tíz esztendővel ezelőtt valamelyik német gazdasági egyetemen egy baskír fiatalember tanult. Igen rendes ember volt. Tanárai szerették. Amikor elvégezte tanulmányait, egyik kedves tanára, aki igen fölkészült és becsületes lelkű tudós volt, a következő szavakkal búcsúzott el tőle: „Hát kedves barátom, maga nagyszerűen megtanulta azt, hogy hogyan kell tengeri levegőjű, páradús éghajlat alatt gazdálkodni. Csakhogy ennek Baskiriában semmi hasznát nem veszi, mert Baskiriának szárazföldi steppe éghajlata van. Ott csak száraz gazdálkodást lehet folytatni. Európában egyetlen ország van, amelyiknek az éghajlata egyezik Baskiriáéval: Magyarország. Menjen el oda, iratkozzék be ott az egyetemre és tanuljon ott egy pár évig. Tanulja meg, hogyan kell száraz gazdálkodást folytatni.” Ez a szegény baskír fiatalember el is jött hozzánk. Elment az egyetemre és jelentkezett, hogy ö be akar iratkozni szárazgazdaságot tanulni. Egyetemi tanáraink csak néztek. Hát az mi? Mi az, hogy szárazgazdálkodás? 27 Ez a szegény fiatalember, akit később én is megismertem, a vidéki egyetemeken is ugyanígy járt. Seholsem tudtak a száraz gazdálkodásról. Valahogy elkerült azután a néprajzi múzeumba Györffy Istvánhoz, ő nyúlt aztán a hóna alá és elvitte az ország különböző vidékeire a parasztgazdákhoz, hogy megtanulja azt, amit az egyetemeken nem tudnak, hogyan kell Magyarországon gazdálkodni. Mintagazdaságaink, kísérleti telepeink, még ha állami kezelésben vannak is, mind öncélúak. Még akkor is, ha nem ilyen célzattal létesültek. Mert nem veszik tekintetbe a magyar paraszt gazdasági lehetőségeit, életformáját és munkamódszerét. Csodálkoznak, hogy hiába tenyésztenek, vagy termelnek ki valamit minta gazdaságokban vagy kísérleti telepeken, az a magyar parasztnál sohasem sikerül. Sohasem tud olyan terméseredményt felmutatni, mint a mintagazdaságok vagy kísérleti telepek. Persze, hogy nem tud. Amit a mintagazdaságokban és kísérleti telepeken meg tudnak csinálni, azt nem mindig lehet megcsinálni a parasztoknál. A mintagazdaságok és kísérleti telepek kivétel nélkül elsőrendű földön gazdálkodnak. A termelési költség nem annyira fontos, mint a terméseredmény, lis ha bármilyen kitűnő fajtát termelünk is ki, abból a magyar parasztnak nem sok haszna van, mert az δ más összetételű, silányabb, vagy még jobb földjén is, az ő korlátolt anyagi lehetőségével nem tudja ugyanazt elérni. Nagyobb baj azonban talán még az, hogy tanításaik nem elég meggyőzőek. Igen jellemző példa erre a trágyakezelés. Több, mint két évtizede oktatják szakiskoláinkban, népművelődési előadásainkon a helyes trágyakezelést. Hogy milyen óriási haszna van annak, hogy hány százszázalék terméseredményt tudunk elérni ugyanannyi trágyamennyiséggel, ha megfelelő trágyagödör áll rendelkezésünkre, s ha a trágyát szakszerűen kezeljük Ezerszer kimutatták és bebizonyították, hogy a trágyatelep elkészítésének költsége már egy év alatt megtérül. Aranykalászos gazdáink is vannak már több ezren, akiknek mindegyiknek a fülébe rágták a 28 trágyatelep szükségességét, és hány kisparasztnál találunk ilyen akár betonból, akár téglából kibetonozott trágyagödröt? Én azt hiszem, meg tudnám számlálni őket a tíz ujjamon. Ilyen példát akár százával tudnék elsorolni, ami azt bizonyítja, hogy nem elég azt tudni, hogy mit tanítunk és mit tanítsunk, ennél, azt hiszem, sokkal fontosabb hogyan tanítsunk? Ezen múlik minden. Mert ahogy eddig tanítottak a népiskolától végig, avval nem sokra megyünk. Elemi oktatásunk semmivel sem jobb, mint a többi, pedig itt már nagyszerű kidolgozott tervek vannak, hogy mit tanítsunk, csak az nincs bennük, hogyan. Bizonyítja ezt, hogy a VI. elemi elvégzése után négy év múlva az alapfogalmakon kívül semmi sem marad a fejünkben. Annak a szegény tanítónak mindent kell tudni, azt is, amihez nem ért, mert δ neki azt is tanítani kell. Csak éppen arra nem tanítják meg, amire legelőször kellene, hogy kiképezzék. Egy példával szeretném ezt jobban megvilágítani. Ha valaki ruhát akar csináltatni, egész biztosan nem akad egyetlen ember sem, aki a szövetet bognárhoz, vagy borbélyhoz vinné el. Szabóval csináltatjuk meg. De még azzal sem elégszünk meg, ha valakinek az ajtója fölé ki van írva a cégér. Még a barátainknál, vagy ismerőseinknél, akiknek már csinált ruhát, érdeklődünk, megnézzük, hogy csakugyan tud-e dolgozni? És ha valaki csizmát akar csináltatni, nem megy a kőműveshez, sem a mézeskalácsoshoz. Mégcsak nem is a cipészhez, hanem a csizmadiához, mert nem minden cipész tud csizmát is csinálni. Szóval minden munkát olyan emberrel végeztetünk el, akiről meggyőződtünk, hogy ért is ahhoz a munkához, amit vállalt. Ezt a hozzáértést meg is követeljük. De akikre a legnagyobb értéket, az emberi nevelést bízták, mint a papok, tanítók, jegyzőkre, azoktól nemcsak hogy nem követelte meg eddig senki, hogy a rájuk bízott népet ismerjék, de még csak lehetőséget sem adtak nekik erre. 29 Hiszen még az egyetemen is alig tíz éve van néprajztanítás. És még most sem mindegyik tanítóképzőben tanítják a néprajzot. A jegyzői tanfolyamokon, a tanítóképzőkben, a teológiákon és mindenütt, ahol olyan szakembereket képeznek ki, akiknek a néppel van valamilyen kapcsolatuk, helyi népismeretet kellene tanítani. Most gyakran megtörténik, sőt az az általános, hogy amikor a jegyző, tanító vagy fiatal lelkész megkapja kinevezését falura, legtöbbször a térképen kell megkeresni, ugyan hol, melyik megyében is lehet az a falu? Nemcsak hogy nem igen tud róla semmit, de legtöbbször azt sem tudta addig, hogy létezett-e egyáltalán olyan nevű falu? Ha véletlenül már olyan helyen tanult, ahol van néprajztanítás, akkor sem valami sok hasznát veszi. Minden vidéknek, minden tájnak, de leginkább minden falunak más az erkölcsi világa, mások a hagyományai és a szokásai, amihez szigorúan ragaszkodik. Ha nagyrészét most már szégyellik is, de a lelkükben azért benne él. Az a faluvezető, akár jegyző, akár pap vagy tanító, aki ezt nem tudja, ha komolyan veszi a hivatását és csakugyan segíteni akar szegény elesett faluján, legjobb esetben fél élete azzal telik el, hogy meg akarja ismerni a falut. Közeledni akar a falujához, ami alig-alig, csak a legritkább esetben sikerül. Először azért nem sikerül, mert a nekik idegen, a hatalom kiszolgálóját látják bennük. Irigylik az ő életük viszonylagos könnyebbségét, amit nem tartanak helyesnek, mert úgy érzik, úgy hiszik, hogy a faluvezetők viszonylagos jobb élete az ő rovásukra megy. A lelkész, tanító vagy jegyző minden jóindulata megtörik a közönyön. 30 A mai magyar mezőgazdasági élet Mezőgazdaságunk szemtermelésre, főleg a búza és gabonafélék termelésére rendezkedett be, vagyis külterjes gazdálkodásra. Harminc évvel ezelőtt a magyar minőségi búza verhetetlen volt a világpiacon. De azóta sokat változott ám a világ. Új országok, sőt egész világrészek, amelyek azelőtt nem tudtak mit kezdeni (mindegy, hogy ember- vagy állathiány miatt) szinte felmérhetetlen, bár egyébként igen termékeny területeikkel, azóta mindent elkövetnek, hogy az eddig hasznavehetetlen óriási területeket gazdasági életükbe beállítsák. Ezeket a hatalmas területeket úgy látták legjobban kihasználhatónak, ha szemtermelésre, a kenyérmagvak termesztésére rendezkednek be. Hogy milyen eredménnyel, arról kötetek ezrei tanúskodnak. Most ott tartunk, hogy a legutóbbi, háború előtti, párisi, berlini és newyorki szakácsművészeti kiállításokon a negyedik és ötödik helyre került a magyar minőségbúza. De ez talán még nem is lenne tragikus, ha ennél még sokkal súlyosabb bajokkal nem kellene megküzdeni. Magyarországon a termelési költség olyan nagy, hogy nem tudunk versenyezni a nagy államokkal. Most, amíg a háború tart, de még talán azután is egy pár évig, szintén remélhetjük, hogy lesz gabonatermésünknek jó áron piaca. 31 De mi lesz azután? A fegyverek háborújának megszűnésével még nem tűnnek el az ellentétek. Ki tud kevesebb termelési költséggel termelni és feleslegét a piacra vinni? Kanada, Argentina, Ausztrália, Oroszország eddig is és a közeljövőben valószínűleg Afrika is olyan mérhetetlen mennyiségben tudja szállítani gépierővel megmunkált földjéről a gabonaneműeket és általában minden mezőgazdasági terményt, amit most még elképzelni is nehéz. Pedig már kaptunk ízelítőt. Éppen ez bizonyítja, hogy milyen nehéz jövő vár ránk. Alaposan fel kell készülnünk, hogy az ennél a mostani háborúnál is könyörtelenebb gazdasági háborúban alul ne maradjunk, el ne vesszünk. Tudunk-e termelési költség szempontjából versenyezni a nagy államokkal? Hiszen ezek az államok olyan, eddig hasznavehetetlen szűz területekkel rendelkeznek, mint az egész nagy Magyarország sokszorosan. Eddig ezeknek a területeknek úgyszólván semmi hasznát nem vették. Mert a területük nagyságához viszonyítva, olyan kevés állatállománnyal rendelkeznek, hogy még csak legelőnek sem tudták kihasználni. De ezeknek az országoknak lélekszáma is aránylag olyan kicsiny, hogy a mezőgazdaságban kínálkozó minden technikai lehetőséget ki tudnak használni. És biztosan meg is teszik. Az aránylag zsúfoltabb kis nemzetek kedvéért nem fognak lemondani arról, hogy a lehető legkevesebb termelési költséggel termeljenek. Nem mondanak le a gépek használatáról a mezőgazdaságban. Nem fogják kímélni a kisebb államokat, melyek az aránylag nagyobb lélekszám miatt nem művelhetik a földjeiket gépekkel. Mert akkor nem tudnának mit kezdeni az így feleslegessé tett munkástömegeikkel. Ezek a nagy, úgynevezett gabonagyárak olyan kevés termelési költséggel tudnak piacra dobni minden külterjesen, gépekkel megmunkálható terményt, 32 hogy nálunk, a magyar földön, egy hold földnek az egyszeri felszántása többe kerül, mint ott egy egész holdnak az egész évi termése. Most a kormány adókedvezményt ad azoknak a gazdáknak, akik olajos magvakat termelnek. Használjunk ki mezőgazdaságunkban minden adódó lehetőséget, csak nehogy azt higyjük, hogy ezek bármelyikének a termelésére hosszabb időre berendezkedhetünk. A háború nem tarthat örökké. Ki tud kevesebb termelési költséggel termelni s áruját a piacra adni? Az olajos magvaknak most igen jó áruk van. De próbáljuk csak meg sorra venni azokat a kenyér-, takarmány- és ipari növényeket, amelyeket gépekkel lehet megmunkálni. A búzát, rozsot, árpát, zabot, kukoricát, krumplit, kölest, cirkot, mákot, napraforgót, lent, kendert, szóját, borsót stb., mind-mind lehet akár száz- és százezer hektáros táblákban gépekkel és igen kevés emberi erővel termelni. Minden olajos magvú növényt szinte felmérhetetlen területen és mennyiségben lehet a nagy államoknak gépekkel megmunkálni és piacra adni. Itt sem versenyezhetünk a termelési költséggel. Mi magyarok arra túlsokan vagyunk, hogy kis országunkban megpróbálnánk megkockáztatni, gépekkel végeztetni a mezőgazdasági munkálatokat. Hiszen máris az a baj, hogy nem tudunk mit kezdeni a városi és ipari munkássággal. Máris azon törik a fejüket előre gondolkozó szociológusaink (népélettannal foglalkozók), hogy a háború után visszatelepítik a városokba beszivárgott mezőgazdasági munkásságot. Már a háború előtt is azért kellett nálunk megtiltani a géppel való aratást, mert nem tudtak mit kezdeni a mezőgazdaságban foglalkoztatott munkáskezekkel. Az összeomlást csak úgy kerülhetjük el, ha leg alább ötszörösére emeljük a mezőgazdaságban foglalkoztatottak számát. Most az a kérdés, hogy ezt milyen gazdasági renddel érhetnénk el? Mit tudunk 33 termelni a kisbirtokosok földjén, aminek a megmunkálása legalább ötször annyi munkába kerül, mint a külterjes szemtermelés és mégis jövedelmező? Hogy érjük ezt el? A minél előbbi és minden eszközzel történő kertgazdaságra való áttéréssel. A gyümölcs- és zöldségfélék termesztésével, és amire szintén beláthatatlan \ lehetőségünk van a szárnyasok tenyésztésével és állattenyésztéssel. Folyóinknak, vadvizeinknek és mocsarainknak észszerű kihasználásával, anélkül, hogy ezeket mind lecsapolnék, párát és harmatot képző vizüket eltüntetnők. A modern orvostudomány a gyümölcs- és zöldségfélék lehető legnagyobb mértékű fogyasztása felé tereli az eddig igen sok húst evő európai emberiséget. A vitamin-elméletek és Szentgyörgyi szegedi egyetemi tanár felfedezése igen nagy becsületet szereztek a magyar gyümölcsnek és zöldségféléknek. A belgák, hollandok, dánok, bolgárok általában sokkal jbBb” kertészek, mint mi vagyunk. De az éghajlatuk mindegyiknek tengeri levegőjű, páradús és egyik sem kap annyi napfényt évente, mint a Kárpátok medencéje: Magyarország. Ez az oka annak, hogy egyetlen ország kerti veteménye és gyümölcse sem olyan gazdag vitaminokban, mint Magyarországé, és ízre sincs egyetlen más országnak sem olyan gyümölcse és zöldségféléje, mint nekünk. Ez nem hazabeszélés. Ezt a külföld ismeri el a magyar gyümölcsről és zöldségfélékről. Például Németország egészen a múlt évig úgyszólván semmi zöldpaprikát nem fogyasztott. Viszont a vitamin-elméletek hatására 1940-ben meg már csak azért nem vitt napi 2—3 vagonnál többet, mert a vkivifeli piarokon nem állt több a rendelkezésére. Ebben az esztendőben Németország részére még nagyobb kivitelre számíthatunk. Különféle paprikakészítményeinknek olyan becsülete van Németországban, hogy ha csak nekik termelnénk és mindent fel tudnánk dolgozni, akkor sem tudnánk őket kielégí- 34 teni. Pedig a zöldpaprikából Magyarországon is emelkedik a fogyasztás. Nem is beszélve arról, hogy az északi államok nem termelői, hanem csak fogyasztói a kerti veteményeknek. Az északi államok a háború előtti években mindent elkövettek a gyümölcs és zöldségfélék minél fokozottabb fogyasztása érdekében. A nálunk olyan óriási pusztítást végző népbetegség, a tüdőbaj nem szed annyi áldozatot, mint az északi államok jellegzetes betegsége, a skorbut. Aminek oka a vitaminhiány. Ennek az északi népbetegségnek egyedüli orvossága, egyedüli gyógyítószere a gyümölcs- és zöldségfogyasztás. És ezeknek az államoknak az éghajlata sokkal hűvösebb, semhogy kerti veteményeket tudnának termeszteni. * Talán az itt felsoroltak is elég bizonyító erejűek ahhoz, hogy belássuk, hogy nincs más utunk, nincs rnás lehetőségünk, nincs más kibontakozása az igazi magyar életnek, mint a kert-gazdálkodásra való mielőbbi áttérés. Ezen az úton és csak ezen az úton van életlehetőségünk. Csak ezen az úton tudjuk megmenteni talajukat vesztett magyarjainkat. Odakötni mindenkit a földhöz !... A kertgazdálkodásra való áttérés nem megy olyan könnyen. Nem megy olyan simán, hogy ráérnénk vele akkor, amikor a búzánk mondjuk pl. még négy pengőért sem kell. Ez egy kicsit furcsán hangzik a harminc pengős búzaárnál. De ez a háború nem tart örökké, ha a háború előtt nem tudtunk, a háború után még inkább nem tudunk majd versenyezni termelési költség szempontjából külterjes szemtermelésben a nagy államokkal a gabonagyárakkal. De ahhoz évek talán évtizedek kellenek, hogy a külterjes szemtermeléshez szokott parasztságot megtanítsuk az észszerű kertgazdálkodásra. Mi maradiak vagyunk. Nehezen mozdulunk. Félünk attól, ami új. Irtózunk minden újítástól minden téren. Mi már a jót sem akarjuk elfogadni jónak. 35 Magyarország parasztország és kert-Magyarországnak kell lennie. És mert olyan nehezen mozdulunk, annyira ragaszkodunk hagyományainkhoz, a kertgazdaságra való áttérést idejében kell kezdenünk, ha nem akarunk elkésni. Ez az új gazdasági rendre való áttérés talán egyetlen népnél sem olyan nehéz, mint minálunk. És ezt alulról kell megcsinálni. Ennek a gazdasági életnek a megszervezését egészen másként kell csinálni, mit eddig. Most lássuk be, hogy ütött a tizenkettedik óra a kert-Magyarország megvalósítására. Ha nem akarunk alul maradni a gazdasági háborúban, most kell mindent elkövetnünk, amíg nem késő. Az értelmesebb népfőiskolás, vagy aranykalászos gazdákat kell külön erre a célra rendezett tanfolyamokon falu vezetőknek kiképezni. Akiknek döntő szavuk legyen a falu gazdasági életének irányításában. De csak azok lehessenek fa lu vezetők, akiknek a közösség érdeke legalább annyira a szívükön fekszik, mint a saját érdekük. Csak az lehet faluvezető, aki a paraszt életformát élte és éli, akit a faluja becsül, aki ismeri falujának hibáit és erényeit, aki megtanulta, hogy falujának milyen földjén mit lehet leggazdaságosabban termelni és értékesíteni. Ennek a kis tanulmánynak az lenne a célja, hogy részben már gyakorlati példákat ismertessen és részben még eddig nem alkalmazott lehetőségekre mutasson rá, amelyekkel népünket talán nagyobb megrázkódtatások nélkül átvezethetnők a háborút követő gazdasági válságokon. Kritizálni, bírálatot mondani könnyű. Ehhez mi eddig is nagyon jól értettünk. De a meglévőt csak annak van joga bírálni, aki a vélt rosszat jobbal tudja pótolni. Éppen azért nem elégedtem meg a múlt hibáinak a fölsorolásával, hanem megpróbáltam megvilágítani azt is, hogy miért követhettük el a hibákat. Azzal már nem sokra mennénk, ha az elkövetett hibákon rágódnánk és bűnbakokat keresnénk. Azzal még nem oldanánk meg semmit. A tényeket úgy kell 37 elfogadni, ahogy vannak. Gazdasági életünket nem a napi politika, hanem évezredek lehetőségeinek szempontjából kell nézni és berendezni. Nemcsak azt kell nézni, ami most körülöttünk van, inkább azt kell számításba venni, hogy a körülöttünk élő népeknek milyenek a gazdasági lehetőségei, ha csak az eddig ismert technikai lehetőségeket alkalmazzák is mezőgazdaságukban. Tudunk-e velük termelési költség tekintetében versenyezni? Ezen múlik minden. A védővámok és baráti szerződések ideig-óráig segíthetnek, de az összeomlást csak akkor kerülhetjük el, ha gazdasági életünknek ezekre nem lesz többé szüksége. 37 Hasuragazdálkodás Mi is az a „hasura”?... Hasurának nevezzük azt a zsúpból vagy gyékényből font takarót, amelyet a kertészetekben melegágyak és üvegházak betakarására használnak. A hasura keleti, török eredetű szó. Ott is takarót jelent. Tehát ezt sem a „művelt” nyugat adta nekünk, hanem keletről hoztuk magunkkal, mint oly sok más kultúrkincsünket. A „művelt” nyugaton még csak akkor kezdtek tervszerűen földet művelni, amikor a mi őseink már kertjeikben veteményeztek, termeltek. Bizonyítja az ősi nyelvből származó kert szavunk is, ami nem a német „Garten”-ből lett, hanem nyelvészeink egybehangzó állítása szerint a még ősibb, keleti „karám” kert és kerítéssel rokon, ősi magyar szó. Ugyanilyen ősi szó a „hasura” vagy „hacsura” is. De amilyen régi a hasura szó, ugyanolyan régi a használási, de még a szövési, előállítási módja is. A hasurát nálunk eddig mindenütt kizárólag üvegházak és melegágyak befedésére használták. Csak az üvegházak és melegágyakba ültetett kerti veteményeket védték vele a késő tavaszi és kora őszi fagyok ellen. De valószínűleg csak azért, mert a hasuraszövés különböző módjai évszázadok, vagy talán évezredek óta nem változtak. Földbevert cölö- 38 pökön, eresz alatt, mestergerendán, földre fektetett kereten, kocsioldalon stb. szőtték és szövik ma is. Én magam is csináltam minden módon. De semmilyen módszerrel sem tudnak még a legügyesebb kertészek sem naponta többet megszőni, mint 15, esetleg, ha még késő éjszakáig is dolgoznak, 20 folyómétert. Éppen ezért és csakis ezért nem kerülhetett a hasura nálunk A magyar írók szövik a hasurát Tiszaladányban. a kiültetett kerti vetemények fölé. Amilyen lassú volt a hasuraszövés, olyan drága volt a hasura. Pedig gondoljuk csak el, mit jelentene, ha tudnánk védekezni a késő tavaszi és kora őszi fagyok ellen. Mit jelentene, ha legalább két héttel korábban tudnánk tavasszal primőr árut a piacokra vinni. Ez megint idegen szó, én nem szeretem, nem is szívesen használom. De mert nemzetközivé vált és hivatalosan nálunk is csak így mondják, kénytelen voltam én is így leírni. Magyarul talán tavaszi zsengének mondanók. Nagy probléma ez a Kárpátok medencéjében, Magyarországon. Nálunk hiába vannak már kora tavasszal meleg nappalok, nagyon sokszor, sőt legtöbbször március végén, egész áprilisban fagymentesek az 39 éjszakák, mégsem merünk kiültetni kerti véleményt fagyosszentekig, május derekáig. Mindig gúnyolódnak a paraszt babonaságán, pedig mint nagyon sok más, ami furcsának, észszerűtlennek tűnik fel a parasztéletformát nem ismerők előtt, ez sem babona. Ezt bizonyítja a modern időjárási tudomány is. A szibériai hómezőkről leszakadt utolsó hideg légtömegek, amelyek még nyár előtt át tudtak jönni a Kárpátok gerincén, ha nem is minden esetben, de húsz eset közül tizenkilencszer ha nem is mindig fagyot, de deres éjszakát hoznak. És ha az a magyar kertész nyugtalan és elég vakmerő volt, hogy nem tudta megvárni a fagyosszenteket és kiültetett, majdnem minden esetben sirathatta kárbaveszett munkáját és lefagyott palántáit. Mert nem is az a legnagyobb baj, hogy lefagyott, hanem az, hogy ami egyszer lefagyott, sokkal nehezebben fejlődik ki újra, mint az, ami még ezután kel ki és még annál is nehezebben, amit azután ültetünk ki. Például ha a tavaszi korai krumpli lefagy, sohasem lesz alatta olyan termés, mint amit a fagyosszentek után ültetünk. Csak rengeteg apró krumpli lesz alatta. És ugyanez a helyzet a paprikánál, babnál, paradicsomnál is. Nem is beszélve arról, hogy ezek egészen is kifagyhatnak. De ősszel ugyanez a helyzet. Rendszerint szeptember derekán jön megint az első őszi párnapos hideghullám, ami szintén nem minden esetben fagyot, de majdnem mindig egy-két deres éjszakát hoz. Utána még egy, sokszor még két hónapig is meleg, jó idők vannak. Akkor virágzik legjobban a paprika, a későinek ültetett paradicsom, tarlóba ültetett zöldbab és borsó, a szintén aratás után ültetett savanyítani való uborka és tök, stb. Szóval minden kerti véleményt még legalább egy hónapig tudnánk piacra vinni, ha nem fagyna el. És hogy milyen áron? Mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy aminek az ára a fagyosszentek előtt pl. 20 fillér volt kilónként, 40 annak az ára a fagyok után 4—5 nappal legalább egy pengő körül van. S tíz nappal a fagyok után, de legkésőbb két hét múlva semmi kerti vetemény nincs a piacon. Pedig ha ki tudnók védeni azt a pár deres, mégcsak nem is mindig fagyos éjszakát, a dér, vagy fagy utáni hónap alatt sokkal több jövedelmünk lehetne, mint az egész nyáron. Természetesen ugyanez a helyzet lenne tavasszal is, ha két héttel korábban tudnók a kerti veteményt a piacra vinni, mint eddig. A primőr árut (tavaszi zsengét) igen jól megfizetik. A hosszú téli hónapok száraz vagy konzerv ételei után mindenki vágyakozik a friss zöldségfélékre. Ha nem többel, csak egy héttel korábban tudnánk kockázatmentesen kiültetni, ha legalább nem két, csak egy héttel korábban tudnánk tavaszi zsengét a piacra vinni mint eddig, kerti veteményekkel beültetett földünk jövedelmét megsokszoroznók. Ezt,azt hiszem, senkinek sem kel külön számadatokkal bizonyítani. Nem tudnánk annyi tavaszi zsengét piacra vinni, amit ne tudnánk nagyon jó áron eladni. Nemcsak a hazai, de a külföldi piacokon is. Azt nem kell hangsúlyozni, hogy a tavaszi zsenge eladása nem probléma. Még akkor sem, ha időben és minőségben versenytársunk akadna is a piacokon. Erre pedig már van lehetőség. Ezt a lehetőséget adja az előbb említett hasura. 1939 nyarán a szabolcsmegyei Tiszaladányban megszerkesztettünk egy olyan hasuraszövő állványt, amelyiken még a 6—8 éves gyermekek is kényelmesen meg tudtak szőni naponta 80—100 folyóméter hasurát 2x2 méter szélességben. Eddig a hasurát csaknem kizárólag zsupból (rozsszalmából) csinálták. Mi Tiszaladányban nádból csináltuk. De ezen a hasuraszövőállványon nemcsak nádból lehet szőni. Lehet zsupból, nádból, gyékényből, kákából, sásból is, szükség esetén azonban a cirokszár és sűrűre ültetett napraforgószár is megfelel. 42 Mostmár, hogy gyorsabb és természetesen olcsóbb is a hasura, nemcsak a melegágyakra és üvegházakra használjuk, hanem a szabadföldbe kiültetett mindenfajta fagyok iránt érzékeny vetemények megvédésére is. Mindig olyan széles hasurát szövünk, amilyen hosszú a sás, gyékény, káka, zsúp vagy nád. A nád magassága természetesen minden vidéken változik. Van ahol csak egy vagy másfél méter, de olyan is van, ahol három méternél is magasabbra nő. De mindenütt, minden kévében egyik hosszabb, másik rövidebb. Szőni csak egyforma hosszúságú nádbó) észszerű. A kévéknek a tövét a földhöz összeütjük, egy tuskóra fektetjük és baltával vagy fejszével egyforma hosszúságura levágjuk. Legészszerűbb, ha hosszú a nád, 2 ½ méter hosszúra vágni. Ennél szélesebb hasurát ne csináljunk. Nehéz vele boldogulni, nehéz vele gazdálkodni. De ha hosszú volt a nádunk és 2x2 m hosszút levágunk, a hegye még mindig lehet egy vagy két méter hosszú is, de lehet csak ½ méter is, az sem vész kárba, ezt is megszőjük keskenyebb hasurának. A szövőállványon egyvégbe akár száz méter hasurát meg lehet szőni. De felesleges. Csak akkora darabokban gazdaságos csinálni, hogy egy-egy hasuraköteggel egy ember kényelmesen tudjon bánni. A kiültetett veteményekre készített nádhasuránál ez 5 folyóméter. A melegágyi hasuráknál, amelyeket zsúpból, sásból, kákából vagy gyékényből csinálunk, — mert vastagabbra kell szőni — 2—3 méter. A gyékényből, sásból, kákából, zsúpból, szőtt hasurák magukban gyöngék, nincsen tartásuk, ajánlatos itt-ott egy-egy szál nádat is bele szőni. A szövőállvány úgy van megszerkesztve, hogy 2x2 méter szélességig minden szélességben lehet rajtö szőni. Az állvány széthúzható, majd tetszésszerinti méretűre pár pillanat alatt összetolható. A szövőfelü léte is, mindenki méretéhez, aszerint, hogy felnőttek vagy gyermekek szőnek-e rajta, pillanatok alatt leengedhető vagy felemelhető. Ezen a hasuraszövőállványon mindenki kényelmesen szőheti a hasurát 43 Ezt leginkább azok tudják megérteni és értékelni, akik a régibb, az előbb leírt módok bármelyikén szőtték a hasurát. Itt nem kell négykézláb állni, vagy lehasalni, nem kell görnyedni, gebeszkedni, vagy felfelé nyújtózkodni, hanem mellé is lehet ülni, mint a rendes szövőszékhez. Az ilyen szövőállványt első látásra akármelyik barkácsoló ember meg tudja csinálni. így mégha a szükséges anyagot pénzért is kell megvenni, a munkán kívül alig kerül valamibe, mert a szükséges vasalás körül-belül 3—4 pengő. Az egész szövőállvány egy szobában vagy egy nagyobb konyhában is elfér. De legtöbb istállóban is akad annyi hely, hogy fel lehessen állítani. Beszorulás után, a hosszú téli napokon és méghosszabb téli estéken nótaszóval, egymásnak segítve, kényelmesen elkészíthetjük azt a hasuramennyiséget, amennyi a nyári hasuragazdálkodáshoz szükséges. Feleleveníthetjük a már kiveszőben lévő közösségi, inkább szórakozó, mint dolgozó összejöveteleket, ahol mesével, nótaszóval igen hasznos munkát végezhet a falvak népe. Egy-egy tanító, lelkész, vagy egjr - szerű kisgazda vezetésével egy télen egy szövőállványon 20—30 kisgazda hasuraszükségletét kényelmesen el lehet készíteni. A hasúraszövés nem boszorkányság, nem kell hozzá különös képesség, még a gyöngébbek is 5 perc alatt megtanulhatják. De ahhoz sem kell több idő, hogy megértsék, hogyan kell a hasurával gazdálkodni. Természetesen úgy a legjobb, hogyha a szükséges anyagot előre elkészítjük. Hasurát lehet szőni dróttal, és zsineggel. A dróttal szövött hasura sokkal merevebb, kényelmetlenebb vele dolgozni és hamarabb is pusztul. A zsineggel szőtt hasurával jobb dolgozni és jobban lehet szőni is. A zsinegnél is az a baj, hogy aránylag elég gyorsan pusztul. A hivatalos közegeknek kellene gondoskodni impregnált (ellenállósított) zsinegről. Mi is ismerünk több olyan módszert is, amivel a szövőzsineg élettartamát meg tudjuk hosszabbítani. Több kísérletet csináltunk elég jó eredménnyel. Az 44 egyik, ha a zsineget 5%-os rézgálicoldatba áztatjuk 24 óráig és azután megszárítjuk. A másik módszer, ha 25%-os meleg timsós oldatban áztatjuk a zsineget. Az eddigi kísérleteink szerint mind a két módszerrel ellenállósított zsineg ugyanannyi használattal, ugyanolyan minőségben mégegyszer annyi ideig tartott, mint amelyiket nem ellenállósítottunk. Kísérleteink folyamán próbáltunk mi sok mindent. A kátrányos megfelelőbb volna talán minden más módszernél, mégsem tanácsos csinálni, vele ellenállósítani a zsineget, mert tönkre teszi annak ruháit, aki az ilyennel szőtt hasurával dolgozik. Lehetne még viasszal, vagy firniszbe oldott stearinnal is ellenállósítani, de ez költséges. Egyik kísérleti telepünkön, ahol sok napraforgót termeltek, — Hejőpapiban — Stankovits Kálmán és Szabó Bertalan gazdatársunk megpróbálta napraforgó olajjal ellenállósítani azt a zsineget, amivel hasurát szőttek. A megszőtt hasurát, amíg nem kellett használni, egy fészerbe elraktározták. S amikor szükség volt a hasurára, elő akarták szedni, csak egy halom nádat találtak. Az összes zsineget kirágták a hasurából az egerek. Ezt szükségesnek tartottam elmondani, nehogy valamelyik gazdatársunk hasonló hibába essék. Olajjal is lehet ellenállósítani, de nem tanácsos, sem napraforgó, sem tökmagolajjal, mert azt nemcsak mi, de az egerek is szeretik. A hasuraszövéshez kétféle zsineg szükséges. Az egyik fajta, amelyik vastagabb, a szövőállványon ki van feszítve, a másik, a vékonyabb, az, amelyikkel szövünk. Ahol kendertermelés és szövés-fonás van, ott házilag is meg lehet csinálni, nem kell érte pénzt adni. Ahol ez már nincs, ott úgy kell megvásárolni. De legjobb többnek közösen, lehetőleg szövetkezetek útján venni. Úgy lényegesen olcsóbb és könnyen megszerezhető. A hasuraszövéshez használt zsinegek gyártási megnevezése 2/0. T. 500 és 2/2. T. 500. Ezt a kétféle zsineget ezekkel a jelzésekkel rendeljük. A vastagabb, 2/0. T. 500-as, ezt feszítjük ki a szövőállványon. A vékonyabb zsineget körülbelül 15 cm-es kis fapálcikákra tekerjük fel és ezzel szőjjük a hasurát. 45 Amint már előbb is írtam, ezen a szövőállványon egy végben akár száz méter hasurát is meg lehetne szőni. De csak akkora darabokban célszerű és gazdaságos, amilyen darabbal egy ember kényelmesen bánni tud. Mert ha nagyob

 
HALOTTAIM EMLÉKÉRE...
HALOTTJAIM EMLÉKÉRE
 
giff

 
CHAT
Üdvözletem, Az elmúlt egy óra üzeneteit tárolja csupán a chat. Kérem, ezt figyelembe venni
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Bihari Andrea Művésznő festménye.
Örülök, mindig jó szívvel, Tisztelettel...
 
Az Ön Tiszteletére...mert emlékezem
 
Gyönyörűséges látvány
Kedvencem
 
továbbá

 

 

 

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
A blogban még nem található bejegyzés.
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Archívum
A blogban még nem található bejegyzés.
 
CIGÁNY VAJDA JÓL MONDJA/ megtekinthető a videó/
 
Linkek / Kedvencek2
 
ELKOPTAM MÁR, UTAMAT JÁRVA!
Meddig járom még utam? Talán ameddig a sarum bírja.
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
G-MAIL BELÉPÉS
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
NÉVNAP

 





 

Google

 

 

 

Cathérine Deneuve a tévében

 

 
NAPTÁR
2024. Szeptember
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
SMS- HÍRDETŐFAL
 
képes
Tartalom
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!    *****    A horoszkóp elemzésed utáni érdeklõdés, nem kíváncsiság hanem intelligencia. Rendeld meg és nem fogod megbánni. Katt!!!    *****    Cikksorozatba kezdtem a PlayStation történelmérõl. Miért indult nehezen a Sony karrierje a konzoliparban?