Minden eladó
Valótlanságshow-k Magyarországon

Kukkol a fél ország. Valóságot ígérnek, holott minden csak látszat, csupa illúzió. A gyõzteseket a nagy vagyon és az élethosszig tartó népszerûség reményével ámítják el, ám az eddigi szereplõkbõl Nyugaton még senki nem lett médiasztár… Idén õsztõl nálunk is hihetetlen nézettségi mutatókkal indultak útnak a valóságshow-k. A kereskedelmi csatornák egymással versengve ontják magukból az ideológiailag nagyon is „megkomponált” mûsorokat.

George Orwell világhírû negatív utópiája, az 1984 egy jövõbeli totális diktatúra világában játszódik. A huszadik század totalitárius államai és a hidegháború paranoiája által ihletett mûbõl egy olyan jövõkép rajzolódik ki, melyben a Párt és vezetõje, a sohasem látható Nagy Testvér újraírja a történelmet, és a nyelv lerombolása útján a gondolkodást is befolyásolja.

Aligha gondolhattuk, hogy a mû megjelenése után ötven évvel ezrek versenyeznek majd, hogy vidáman és önként hosszú hónapokra a Nagy Testvér totális kontrollja alá, azaz kamerák kereszttüzébe kerüljenek. (Hazánkban hatezer ember szeretett volna Big Brother-szereplõ lenni[!]) Aligha gondolhattuk, hogy a profetikus orwelli világ analógiájára olyan mûsorok születnek majd, melyek – show-elemekkel tarkítva ugyan, de – nézõk millióit tévesztik meg.

Sajnos úgy tûnik, hogy a Big Brother és a hozzá hasonló reality show-k messzemenõkig befolyásolják a közhangulatot, meghatározzák az utcán folyó közbeszédet, kamaszokat bilincselnek a tévé elé, trágár nyelvezetet, obszcén jeleneteket csorgatnak a nézõkbe, megváltoztatva világképüket és gondolataikat – azaz egy újfajta ideológiai kontrollal hozzájárulnak történelmünk negatív átformálásához.

Természetesen mindig is születtek ócska színmûvek, közönséges, a szexualitást eltárgyiasító, vérlázítóan durva drámák, irodalmi alkotások. A különbség a nyilvánosság mértékében van: ezek a mûvek sohasem kaptak ekkora nézettséget, korlátozott mértékben voltak csak elérhetõk. Ezzel szemben a szóban forgó „alkotásokat” hazánkban a legnézettebb idõsávban, az esti órákban, egymással versengve sugározzák a kereskedelmi csatornák (illetve folyamatosan ontja a világháló). A foglyul ejtett nézõsereg („the captivated audience”) – hacsak nem rajong az M1-ért, vagy nincs módjában elõfizetéses mûsorokat nézni – „eszi, nem eszi, nem kap mást”. A közvélemény-kutatások áttekintésekor kitûnik, hogy sokan azért nézik például a Big Brothert, mert ebben az idõsávban az általuk preferált csatornák egyikén sincs nézhetõ program…

Leleplezõdés, kitárulkozás

„…népeknek mutatom meg meztelenségedet, és országoknak gyalázatodat.” (Náh 3:5)

A mûsorok alapvetõ lényege – megalkotóik ezt akár elismerik, akár nem –, hogy tíz-tizenkét ember majdnem négy hónapon át tartó összezárásával, a rabságból és a bezártságból fakadó türelmetlenség és ingerlékenység segítségével mind lelkileg, mind testileg egyre lejjebb vetkõztessék a szereplõket, azaz arra késztessék õket, hogy ország-világ elõtt teljes „valójukban” feltárulkozzanak.

Rajongók tábora. Elszabadult érzelmek a Big Brother-könyv bemutatóján

Ha összevetjük ezt a célt a Bibliából kirajzolódó szellemi-erkölcsi realitásokkal, láthatjuk, hogy akár a lélek, akár a test felfedése – hacsak nem baráti-bizalmi, illetõleg házastársi szövetségre épül – súlyos következményekkel jár.

A bûnbeesés elõtt még Isten dicsõsége borította be az embert, sem teste, sem szelleme nem szenvedett hiányt, az ember a teljes védelem és harmónia állapotát élvezhette. A bûnbeeséssel ez az Isten és ember közötti egység megtört, Ádám és Éva figyelme azonnal testi mivoltuk felé fordult: „És megnyilatkozának mindkettõjüknek szemei, s észrevevék, hogy mezítelenek; fügefalevelet aggatának azért össze, és körülkötõket csinálának magoknak.” (1Móz 3:7) Isten jóságából fakadóan a bûnbeesés után is újra felöltöztette az embert, bõrruhákat készített, lelküket pedig egy lepellel borította be, azaz védelem alá helyezte; a mai ember szeméremérzete is ezt a védettséget-védekezést szolgálja.

Amikor ez a védettség sérül – azaz szövetségen kívüli emberek „néznek be” a lepel alá (mai szóval „kukkolnak”) –, az illetõ súlyos állapotba, kiszolgáltatott helyzetbe kerül, megszégyenül és nevetségessé válik. Az illetéktelen személyeknek való feltárulkozás nyomában mindig csalódottság és pusztulás jár, elég csak Ezékiás király és a babilóniai követek esetére gondolnunk: „És meghallgatta õket [a követeket] Ezékiás, és megmutatta nékik az õ egész kincsesházát, az ezüstöt, az aranyat, a fûszerszámokat, a drága kenetet és az õ fegyveres házát és mindent, ami csak találtatott az õ kincstáraiban, és nem volt semmi az õ házában és egész birodalmában, amit meg nem mutatott volna Ezékiás.” (2Kir 20:13)

A helytelen döntés után Ézsaiás próféta Júda teljes romlását prófétálja: „És monda: Mit láttak a te házadban? Felele Ezékiás: Mindent láttak, ami csak van az én házamban, és nem volt semmi az én tárházamban, amit nékik meg nem mutattam volna. Akkor monda Ézsaiás (…): Ímé eljõ az idõ, amikor mindaz, ami a te házadban van, és amit eltettek a te atyáid e mai napig, elvitetik Babilóniába, és semmi sem marad meg, azt mondja az Úr.” (2Kir 20:15–17)

Mindezek fényében nem árt megfontolnunk pszichológusok azon véleményét, miszerint a szereplõk személyisége ilyen fokú nyilvánosság és kitárulkozás nyomán maradandó károsodást szenved. (Ezt az elképzelést megerõsítik azok a híradások is, amelyek a hazai kiesettek, illetve nyugati országokban befejezõdött show-k szereplõinek „utóéletét” taglalják: kiüresedés, visszailleszkedési gondok, házastársi kapcsolatok széttörése, munkaképtelenség, elhúzódó apátia, becsapottságérzés. Hazánkban például az egyik októberben kiszavazott szereplõ, bizonyos Iti, nem tudott meglenni a Big Brother-ház és új „barátai” nélkül, több ízben visszatért, és teniszlabdákat hajigált be az udvarra…)

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a szexuális indíttatású leselkedések gyakran nemcsak az áldozat, de az illegális betolakodó romlását is eredményezték, mivel visszafordíthatatlan vágyak, ellenállhatatlan epekedés kiindulópontjai lettek: „Amikor tavaszra fordult az idõ, mikor a királyok csatába szoktak menni, elküldte Dávid Joábot és az õ szolgáit s az egész Izraelt, hogy elpusztítsák az Ammon fiait… Dávid pedig Jeruzsálemben maradt. És késõ délután, mikor felkelt Dávid a kanapéjáról, és a királyi palota tetején sétálgatott, meglátott a tetõrõl egy asszonyt fürdeni. Az aszszony pedig nagyon szép volt… Követeket küldött hozzá, akik elhozták õt, és vele hált.” (2Sám 11:1–4)

Dávid házasságtörését, majd gyilkosságát némi henyélés, majd néhány illegális pillantás, Bethsabé testének kifürkészése elõzte meg. Dávid – miután megbánta bûnét – Isten rehabilitációjában részesült, ám a tetteibõl fakadó árnyak egész életét végigkísérték (elvesztette gyermekeit, és egész életében harcolni kényszerült).

Patkányfogó – „modern” emberkísérletek agresszióra

„Az ember agresszív lény. Egyes rágcsálók kivételével egyetlen más gerinces sem öli meg a fajtájabelit olyan elszántsággal és annyira készakarva, mint az ember.” (Elliot Aronson)

Egy másik, szakértõk által egységesen kifogásolt tényezõ a mûsorok alapötletét illetõen a fogva tartás és ezzel együtt a túl sok szabadidõ, a munka hiánya. A hosszan tartó semmittevés, az állandó öszszezártság nyomán törvényszerûen fellépnek bizonyos reakciók, melyeknek felbukkanását már régóta ismeri az emberiség – ezért sem érthetõ, miért kell ezeket a beteg reakciókat most mesterségesen megismételni, újra „elõállítani”. Laktanyákban, börtönökben és kollégiumokban ugyanis már régen megfigyelték a pszichopátia kialakulását. A bezártságot nem jól tûrõ személyeknél már rövid idõ után (néhány hét, egy-két hónap alatt) a lelkiismeret leépülését, a tanulási képességek visszaesését és a szeretetre való képesség eltûnését tapasztalták (szakmai körökben ezt nevezik pszichopata triász tünetcsoportnak) . Az ilyen helyzetbe került személyeknél az erõszakos cselekedetek, agresszív tettek megszaporodása figyelhetõ meg, illetve a „Ne ölj!” parancs gátlások nélküli áthágása. (Angliában egy szereplõt azért kellett eltávolítani a Big Brother-házból, mert kést rántott egyik társára…) A társadalomba való visszailleszkedést súlyosabb eseteknél csak pszichoterápia segítségével lehetett elérni.

Orwell: 1984 Önként hosszú hónapokra a kamerák totális kontrollja alá kerülnek. Hazánkban hatezer ember szeretett volna Big Brother-szereplõ lenni(!)

Dr. Gál Zsigmond fõorvos, igazságügyi elmeszakértõ úgy látja, hogy a szereplõk összeválogatása egyáltalán nem a véletlen mûve, a szelektálás nagyon is tudatos munka eredménye. Nem kellett más, csak némi szociálpszichológiai ismeret vagy csoportdinamikai tudás, s a mûsorkészítõk máris sikerrel ültették el a konfliktus magvát, melynek „fejlõdése” magától hajtja a mûsort. A pszichiáter véleménye szerint a Big Brother „hétköznapi hõsei” egytõl egyig „mérsékeltebb intellektusú” személyek, akikre az a jellemzõ, hogy gondolataik helyett inkább tetteikkel hívják fel magukra a figyelmet (metaforikus üzenetek, szimbolikus aktusok helyett valódi pofonokat, szexuális jeleneteket láthat a nézõ…) Egytõl egyig erõs személyiségvonás náluk az exhibicionizmus: csaknem mindent elárulnak önmagukról, leleplezõdnek a nézõk és persze családjuk körében is… „A show-k világa zárt, mesterséges világ, ahol a versenyzõk minden parancsot felülrõl kapnak, mint a gyerekek, ráadásul morálisan megkérdõjelezhetõ, kettõs utasítások szerint kell létezniük: egyfelõl kooperálniuk kell, másrészt kénytelenek egymás ellen, a túlélésért harcolni. Mindez beindítja a regressziós, gyermeki létformába mutató folyamatokat. A mûsort rendszeresen nézõk véleménye szerint ez már meg is történt: a szereplõk személyisége egyre átláthatóbb, motívumaikat egyre kevésbé képesek leplezni” – állítja a szakértõ.

Jelentkezõk hosszú sora a Big Brother orosz változatára

Mindezek fényében meg kell állapítanunk, hogy a reality show-k „modern” emberkísérletek, melyekben a huzamos összezártságból és unalomból fakadó agresszióra játszanak rá a szerzõk. A huszonegyedik századra tehát eljutott az emberiség oda, amikor saját embertársait állati létbe taszítva, mint patkányokkal kísérletezik laboratóriumi körülmények között, s teszi mindezt százezrek legnagyobb egyetértése, sõt örömujjongása mellett…

Emberi jogi problémák

„A magánélet szabadságához való jog kétségkívül az egyén autonómiájának védelmére szolgáló olyan alapjog, amely az ember veleszületett méltóságából ered.” (Az Alkotmánybíróság 56/1994. [XII.11.] Ab-határozata)

A Big Brother-õrületben, a Való Világ-lázban csak keveseknek jut eszébe, hogy a mûsorok által kiszolgáltatott helyzetbe hozott bentlakók és az oda bekukucskálók viszonya önmagán messze túlmutat, s társadalmi, illetve emberi jogi problémává válik. Ezek a mûsorok ugyanis a szabadság és az emberi méltóság ellen intézett támadásként is értelmezhetõk. Az ember pusztán csak amiatt, hogy embernek születik – azaz a Teremtõ Isten képmása, nem pedig kutya lesz –, a jog értelmében is olyan elidegeníthetetlen jogok birtokába jut, amelyek megvédik attól, hogy akár az állam, akár a szomszéd, akár a munkaadó, akár a sajtó felnyissa leveleit, megszabja öltözködését, lakóhelyválasztását, eldöntse, hogy kiben vagy miben higgyen, milyen politikai nézeteket valljon. Ezzel szemben ezek a mûsorok azzal szórakoztatnak, hogy a nézõ kihallgatja mások beszélgetéseit, belsõ motívumaikat fürkészi, meglesi õket legintimebb helyzeteikben. A szereplõk önmaguk mondtak le ezekrõl az alapvetõ jogaikról, ám egy olyan helyzetben, amikor ellenállhatatlan csábításnak tették ki õket (nyolc-kilenc évi átlagjövedelem), illetve az elõbbiekben felvázolt „laboratóriumi” kísérletek következményeivel (akár maradandó pszichés károsodás) nem voltak tisztában. (Ezeket felmérni csak utólag lehet.)

Az amerikai, illetve más nyugat-európai országokban levetített mûsorokkal kapcsolatban többen megjegyezték, hogy ezekben több „méltósággal” viselték az emberek a rabságot, nem vetkõztek ki annyira magukból, mint nálunk. Maximálisan egyetértünk azokkal a nézetekkel, melyek szerint a Big Brother és társai Magyarországon olyan közegbe érkeztek, ahol az emberek épp hogy elkezdték megtanulni a magánszféra tiszteletét, ahol épp hogy véget ért a „mindenki mindenkit figyel” idõszak. Hazánkban a magánélet feltétlen tisztelete sokkal inkább csak elvi-jogszabályi szinten érvényesül, s nem képezi a mindennapi társadalmi normák részét; rendkívül fejletlen még a mentálhigiénés és a kommunikációs kultúra, mivel nagyon kevés hangsúlyt tettek eddig a fejlesztésére – s mindezek miatt a magyar emberek egy része szélsõségesen extrovertált, hajlamos egyrészt a teljes feltárulkozásra, másrészt a másik lelkivilágának gátlástalan kutatására. Míg az egészséges személyiségnek vannak titkai, a magyarok egy részének emberképe a gátlástalan feltárulkozást tartja õszinteségnek és jóságnak. Ebben az országban, ahol sokan jogos és személyes sérelemnek veszik, és gyûlölettel reagálnak arra, ha szomszédjuk nem átlátható kerítést épít kertje köré („elzárkózó”); ebben az érzékeny társadalmi szakaszban, a diktatúrából a szabadságba való átmenetben a szóban forgó mûsorok csak tovább lazítják azokat a morális gátakat, amelyek tiltják a más emberek életébe való beavatkozást. A Big Brother „gyönyörûsége” nem más, mint a pletykálás, a mások kitárgyalása, a mások dolgába avatkozás édenkertje.

Szignifikáns mások

„A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részérõl arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelõ testi, szellemi és erkölcsi fejlõdéséhez szükséges.” (A Magyar Köztársaság alkotmánya)

Ha az egészen fiatal (2–12 éves) generációt vesszük figyelembe, azért nem „vészharangkongatás” a valóság show-k destruktív hatásáról beszélni, mert ebben az életszakaszban az utánzásos, azonosulásos tanulás a jellemzõ. Kamaszkorig ugyanis a gyermekek a számukra érzelmileg fontos vagy valamilyen szempontból érdekes személyek, az úgynevezett „szignifikáns mások” konkrét cselekvéseinek utánzásával tanulnak. (A szívderítõ folyamat az apa cipõjében botladozó kisfiú, vagy az anya kistáskáját cipelõ kislány látványával indul…) Mindeközben a szülõ (vagy tanár néni, mesefigura, híres ember) értékrendjének, attitûdjeinek az átvétele is megtörténik: a gyermek azt kezdi szeretni, amit a papa is szeret, s elítéli azt, amit apja is elítél. Esténként a szülõk mellett „valóvilágozó” kisgyerekek „hétköznapi hõseink” drámajátékát figyelve kétségtelen, hogy sok olyan mintát kapnak, melyeket jobb lenne, ha nem tanulnának el…

Nyílt titok, hogy a reality show-k megcélzott rétege a fiatalok generációja – kamaszkortól a harmincas éveiket taposókig. A 14–16 éves fiataloknak a szexjelenetek, míg az idõsebb generációnak az „életszerû közeg” a legvonzóbbak a valóságshow-k világában – derül ki az MTA Szociológiai Intézetének kutatásából. A kutatás vezetõje szerint arra a kérdésre, hogy miért vonzóak ezek a mûsorok, a fiatalok a szexjeleneteket hangsúlyozták: újdonság és vonzó a számukra, hogy fõmûsoridõben ott van a képernyõn a testiség, és obszcén dolgokról a maga nyerseségében beszélnek a szereplõk. (Az esetleges illúziók lerombolása végett említsük meg, hogy a szóban forgó mûsorok „magvas” témái tízperces idõszakaszt véve a következõképpen alakultak: a pizzakészítés rejtelmei, ki kinek az ölébe ült bele és miért, erre ki lett féltékeny, nemi szervek, végül káromkodás…) A felmérés szerint leggyakrabban használt szavak („latin bika”, „jacuzzi”, hogy csak a legenyhébbeket említsük) már beépültek a fiatalok szókincsébe.

Kamaszkorban az utánzásos tanulás némi változáson megy át: a szülõk helyét egyre inkább a sztárok, illetve az osztálytársak veszik át. A serdülõkor és az azt követõ ifjúkori szakasz rendkívül képlékeny: az identitáskeresés korszaka ez. Különösen nehéz ez az életkor olyan idõkben, amikor értékválság van, sõt, amikor minden érték tagadása a jellemzõ.

Ezek a serdülõk nemegyszer úgy képzelik (amint keretes írásunk is illusztrálja), hogy ezek a világok tényleg a valóságot, a felnõttek világát jelentik. Irreális kép alakul ki bennük az életet illetõen: nem érzékelik még, hogy a nem érték alapú „hírnév”, amire a szereplõk szert tesznek, rendkívül mulandó, hogy a valós életnek fontos része a kemény, kitartó munka is, hogy a szereplõk az állandó kamerázás következtében egyáltalán nem viselkednek természetesen, ráadásul a nagy nyeremény érdekében sokféle motívum mozgatja õket.

Lelki pótlék, ajzószer

A valóságshow-k felnõtt nézõtáborát szemügyre véve érdekes keresztmetszet rajzolódik ki szemünk elõtt. Vannak olyanok, akik egy percet sem hajlandóak végignézni, már az alapötlet felvázolása is meggyõzi õket arról, hogy egy ilyen mûsor csakis a legrosszabbat hozhatja ki az emberekbõl. Önmaguknak sem akarnak nehéz perceket okozni azzal, hogy mások szenynyes életében turkálnak. Megértették – hogy egyiküket idézzem –, hogy olyan játék ez, amelyben mindenki veszít. Tény, hogy vannak ilyen emberek is, ám sajnos, nem elegen…

Feuer Mária pszichológus elemzése egy másik rétegre hívja fel a figyelmet. Szerinte a „való világok” különösen az életgyáva emberek esetében élveznek nagy népszerûséget. „A reality show az életgyáva ember sorsának helyettesítõjévé válik. Az ilyen ember szeretne bizonyos dolgokat megtenni, de nem mer. Rendszerint azzal a szereplõvel azonosul, aki a legagreszszívabb és a legrámenõsebb. Vele együtt vállal fel helyzeteket, együttesen jól odamondanak a másik félnek.”

Megint mások, a szürke, kiüresedett, sok bajjal terhelt életû emberek a képernyõn sokszor még náluk is szerencsétlenebb, tanulatlanabb, nyomorultabb embereket látnak – ez ennek a rétegnek ad valamiféle „felsõbbségi” tudatot.

Sok szakértõ szerint az adás egyértelmûen alkalmas pszichésen beteg emberek perverz hajlamainak a kiélésére. Ennél a rétegnél a mûsor egyfajta ajzószerként mûködik – kifejezetten a szexuális történések, a testi intimitások kedvéért nézik az adást. „Mivel a reality show-k felpiszkálják a szunynyadó animális ösztönöket, sokkal több e csoportba esõ nézõ van, mint azt sejtenénk. Ezekre az emberekre – legyenek bár a mindennapok példás családapái vagy családanyái – kifejezetten rombolóan hat a mûsor. S mivel az emberek nagy részén csupán vékony máz a humánum és a jól szocializáltság, ez a kényes réteg igencsak könynyen felpattogzik, és hamar felszínre kerül a durva s immár nem virtuális valóság” – állítja Feuer Mária. Tapasztalatunk szerint ezek a mûsorok sok munkahelyen „háttérzeneként” szolgálnak a mindennapi feladatokhoz. Fodrásznál, fogorvosnál, autószervizben, irodákban azt a célt szolgálják, hogy alapzajt adjanak – monotonitásuk, kicsinyes, pitiáner témaviláguk nem sok figyelmet von el –, ám a legtrágárabb vagy „legforróbb” részeknél mindenki odakapja a fejét, hogy néhány perc erejéig izgatottan beszívhassa a való világ ópiumos levegõjét…

Big Brother-szankciók – nemzetközi kitekintés

Törökország: A Big Brother török változatának sugárzását a médiahatóság egy napra felfüggesztette (és további, még szigorúbb szankciókat is kilátásba helyezett) annak a fiatalokra gyakorolt káros tartalma miatt. Indoklásukban kifejtették, hogy a mûsor sérti az általános erkölcsi normákat, a magánélet tiszteletben tartását és a hagyományos török családi értékeket.

Görögország: A Big Brother és a Bár adását három napra felfüggesztette a médiahatóság a magánélethez való jog megsértése, illetve a szexuális és a gyermekekre káros tartalmú jelenetek miatt (a döntést egy nappal késõbb a bíróság megváltoztatta).

Portugália: Az egyik televíziós csatorna Bár címû valóságshow-ja váltott ki komoly felháborodást. A médiahatóság megállapította, hogy a mûsor nem felel meg az alapvetõ etikai és törvényi kívánalmaknak. A hatóság megállapításai szerint a csatorna (továbbá az az adó, amelyik a Big Brothert sugározta) erotikus jeleneteket mutatott be este tíz óra elõtti hírmûsorokban, sértette az emberi méltóságot, és gyerekekre káros tartalmat sugárzott, továbbá több ponton megsértette a médiatörvényt. A felügyelõbizottság a mûsorszolgáltatás két hónapos felfüggesztését helyezte kilátásba.

Németország:Politikusok is kérték a médiahatóság (DLM) beavatkozását az emberi méltóság megsértése miatt a Big Brother alkotmányellenességére hivatkozva. A hatóság nem látta szükségesnek a beavatkozást, de meggyõzte a mûsorkészítõket, hogy biztosítsanak napi egyórás magánéleti szünetet a szereplõknek.

Anglia: Az ITC (Független Televízió Bizottság) módosította a mûsorszabályzatot, elõírva, hogy tiszteletben kell tartani az emberi méltóságot, nem lehet az embereket feleslegesen kihasználni, szükség nélkül szorongásban tartani, sem pedig a nézõket „kukkolóvá” alacsonyítani, mások nyomorúságának rovására.

Franciaország: A Big Brother francia változata (Loft Story) komoly vitát váltott ki, és a CSA (médiahatóság) beavatkozását eredményezte. A hatóság az emberi méltóság védelmében felszólította a mûsorkészítõket, hogy biztosítsák a résztvevõknek a magánélethez való jogot. Ennek alapján a játékosok napi kétszer egy óra „kameramentes” idõszakhoz jutottak. A CSA felszólította a mûsor készítõit, hogy ne a kizárásra, a „kiszavazásra” helyezzék a hangsúlyt. Arról szavazzanak, akit a játékban szeretnének tartani.

(ORTT)