Gyermekeimnek ajánlom:
"Egy idő után megtanulod a finom különbséget a kézfogás, és az önfeláldozás között... És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos szerelemmel, és a társaság a biztonsággal... És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét, és a bók nem esküszó... És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget: a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével... És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez... Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér... És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz... hogy valóban erős vagy... és valóban értékes."
Veronica A. Shoffstall
______________________________________
Bocsáss meg Uram, hogy egykor nem ismertem fel a védőangyalt, akit küldtél mellém abban a nehéz órában. Olyan rémesen egyszerű volt, görnyedt háttal jött felém, porosan, kopott saruban, szárnyak nélkül, törékenyen.
Még csak nem is köszöntöttem. Lenéztem, elhúzódtam tőle!
Ki gondolta volna, hogy karjába vesz, felemel, átölel, és megment engem, azon a nehéz órán.
Már figyelek! Bárki lehet... angyalod.
Pichlerne
_______________________________________
AMENNYIBEN TETSZETT A LAPOM, KÉREM ÍRJON A VENDÉGKÖNVEMBE...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
“A szeretet nem múlhat el – megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy “az idő majd begyógyítja a sebedet”. Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.
Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának a fantom-fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az “idő gyógyít”, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban – ha valóban szeretünk – nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, odaát, vagy egy másik életben … Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem is az emléke, a hiánya él bennünk.”
Müller Péter