- Az elmúlt néhány nap az emlékezés jegyében telt. Ön szokott emlékezni, nosztalgiázni? - A saját életem eseményeire igen. - Mire emlékszik a legszívesebben? - Nagyon szeretek utazni, és ezekre emlékezem vissza a legszívesebben. Különösen a távolkeleti utaimra, például, ami Indiába vezetett. Fotó: www.szeplak.hu - Én is éltem ott egy fél évig. Ennek már négy éve, és még mindig nem tudom helyre tenni. - Nehéz is. Tudja mit írt Kipling Indiáról? Szabadon idézve: Mikor öt éve éltem Indiában kétségbe voltam esve, hogy semmit sem értek a hinduk gondolkodásmódjából. Tíz év után már úgy éreztem, kezdek valamit megérteni. Most húsz év után rájöttem, hogy nem értek semmit. - Ön mit értett meg Indiából? - Nehéz kérdés. Velem és a lelkemmel Indiában érdekes dolgok történtek. Az utazás nagyon jót tett nekem, és több kérdést is megoldott az életemben. Én már csak ezért is rajongok érte. Sokat kaptam Indiától, és a hazatérés után nem ugyanaz a Popper Péter jött vissza. - Egy indiai barátom azt mondta, hogy imádja Magyarországot, csak a sok morcos embert nem tudja megszokni. Kint viszont mindig mosolyognak. És ez nem a bugyuta együgyűség mosolya, hanem a belenyugvásé, az elfogadásé. Most tanulni, tanítani, vagy pihenni megy vissza? - Egyszerűen csak szeretném viszontlátni Indiát, mert éppen huszonöt éve, hogy utoljára voltam ott. De én is mondok egy érdekes történetet. Ismeretem egy nagyon gazdag indiai srácot, aki vegetáriánus volt. Húst nem evett, viszont nagyon kíváncsi volt rá, hogy milyen is lehet az? Elvittük egy jó angol vendéglőbe, és rendeltünk neki egy közepesen átsütött steak-et. A srác átszellemült arccal megette, letette az evőeszközt, és azt mondta, hogy nagyon köszöni, mert ő nem hitte volna, hogy ilyen jó íz létezik a világon. És soha többé nem evett húst. - Voltak olyan dolgok, amiket meggyőződése, vallása vagy bármi más tiltott, Ön mégis kipróbálta? - Amit csupán ezért, olyan nem. Nekem nagyon vallásos családom volt, de a háború széttörte. Azokat a főleg morális törvényeket, amik szerint mi éltünk, hogy hazudni nem szabad, hogy Istenben bízni kell, hogy apa megvédi a családot, stb..., ezeket mind elsöpörte a háború. Ez nagy trauma volt nekem, tizenegy évesen. Úgy éreztem, hogy nekem nem mondtak igazat, hogy becsaptak. Akkor nagyon messze ment a vallásos meggyőződésem. Azóta is azzal telt az életem ebből a szempontból, hogy folyton jártam a különböző vallásos közösségeket, mindenhova odaszagoltam. Volt, ahol tetszett, volt ahol nem, de senkihez sem csatlakoztam. Olyan szellemi kóbor kutya lett belőlem. Aztán csináltam magamnak egy Popper Péter magánvallást. - És ennek mi a lényege? - A hit abban, hogy az ember túl bonyolult, az emberi élet túl sok színben fölragyogó valami ahhoz, hogy elhiggyem: a halál után kilobbanunk, és mindennek vége. Van benne egyfajta emberfeletti hatalomban való hit, bár nem hiszek az antropomorf, jóságos nagyapó Istenben, és azt sem hiszem, hogy ezt emberi mértékekkel lehetne mérni, megítélni vagy nyilatkozni róla. És ez az oka annak is, hogy a vallások inkább a misztikus élményt részesítik előnyben, mint a racionális gondolkodást. - Az Ön "szellemi kóbor kutya" hasonlatánál maradva, én azt mondom, hogy a huszonegyedik század hajnalán nagyon sok a szellemi holdkóros, aki nem keres, csak bolyong. Mi lehet ennek az oka? - A huszadik századot eluralták a különböző ideológiák, mítoszok. És mi tanúi lehettünk annak, hogy ezek szép lassan összedőltek, és a helyükön ott maradt a nagy semmi. Az európai lélek olyan, hogy nem tudja elviselni az ürességet, a semmit. Ezt úgy is hívják, hogy "horror vacui", az ürességtől való eliszonyodás, rettegés. És ennek az ürességnek a helyére kezdtek betódulni a filléres, olcsó, misztikus, irracionális, önmagukat ezoterikusnak nevező irányzatok, amelyekkel az a baj, hogy borzasztó olcsón árulják magukat. Nem követelnek az egyéntől sem morális, sem szellemi erőfeszítést. Majdnem ingyen lehet kapni valami időleges illúziót arról, hogy az igaz úton vagyok. - Ön szerint a már meglévő vallások közül van-e olyan, amely képes alkalmazkodni az új elvárásokhoz? Előadás közben - Meg kell magának mondanom, hogy a legnagyobb meglepetésemre az un. történelmi vallások reneszánsza nem következett be. Viszont az iszlám hatalmas expanzióba kezdett. Óriási mértékben toboroz híveket itt Magyarországon és külföldön is. Hogy mást ne mondjak: Rómában, a katolicizmus fellegvárában ötóránként megszólal a müezzin. - Mi lehet a "siker" oka? - Őszintén szólva, nem tudom. Érdekes egy história, erre szeretnék rájönni még. Miért épp az iszlám? Valószínűleg nem kíván túl sok erőfeszítést a híveitől, nagyon egyértelmű, kevés benne a rejtély, a hittitok, de valaminek kell még lennie! - Melyek azok a gondolatok ezen kívül, amelyek gyakran foglalkoztatják? - A nagy kérdés egy szomorúság. Meg vagyok róla győződve, hogy mindenféle elméleti képzés, ideológia ellenére mi körülbelül annyit tudunk a transzendenciáról, mint a cro-magnoni ősember. - És mit gondol Ön? - Hetven évesen elég alázattal el tudom azt az ószövetségi álláspontot fogadni, ami még a nagy halottairól is azt mondja: "meghalt jó vénségben az élettel betelve, takaríttaték őseihez". Ebben van egy ki nem mondott álláspont. Az embernek adták a születése és a halála közti időt. Ez az övé, ezzel ő gazdálkodik. Aztán, hogy a születése előtt és a halála után mi történik vele, ez mintha már nem az ember kompetenciája lenne. Oda ne szimatoljon be, fogadja el alázattal, hogy az nem az ő információs területe. - Nem kell mindent tudnunk... - Apám, amikor hűségesen beszámoltam neki indiai olvasmányaimról, élményeimről, nagyon szelíden azt kérdezte tőlem: Mondd fiam, miért kell neked olyan jól informáltnak lenned a túlvilág dolgairól?! Egy nap meg fogsz halni, és tudni fogod. Nem inkább az élet dolgaival kéne foglalkoznod?!