Ki szeretné pontosan ismerni, hogy mit hoz a jövő? Betegséget, balesetet, tönkremenést? Sikert, házasságot, gazdagságot? Vagy mindezt vegyesen? És vajon mikor jön el a halála órája?
Indiában, a Bangalorei buddhista kolostor apátja azt mondta nekem: „Maguknak, európaiaknak a gondolkodása döbbenetesen fegyelmezetlen. Mert mindig vagy a múlton töprengenek, ami irrealitás, mert már nincs. Vagy a jövőt fürkészik, ami a másik irrealitás, mert még nincs. Csak a jelent – az egyetlen valóságot -- nem élik át a szükséges intenzivitással.”
Nosza, furakodjunk be a jövőbe,a „még nincs” irrealitásába? Szorongjunk, hogy mi következik ránk a manapság sokat emlegetett 2012. évben?
Furcsa az emberi lélek! Az apokalipszist, a világvégét vallásos szekták már sokszor megjövendölték. Soha nem következett be. S ami a legérdekesebb: a hívők nem ábrándultak ki, hanem számuk növekedett.
A régi ezoterikus iskolák fejlődésünk során kultúrkorszakok váltását tartják számon. Legősibb az indiai, ezt követte a sumér-babilóniai, majd az egyiptomi, ezután a görög-római. Mi pedig most a germán-angolszász kultúrkorszakban élünk. A kultúrkorszakok váltakozása néha radikális megrázkódtatásokkal, dinamikus történelmi eseményekkel jár, de a legfontosabb, hogy hatnak egymásra. Számunkra a legerősebb az egyiptomi hatás. Ők már rájöttek, hogy a lélek nem tudja elhagyni a testet, mindig a testnek kell őt elengednie. Még öngyilkos is csak a test tönkretételével lehet az ember. Ezért is balzsamoztak, hogy megakadályozzák a test anyagának szétbomlását, s ilyen módon fogva tartsák a nagy fáraók, főpapok lelkét – Egyiptom megsegítése érdekében. A test anyagának kultikus megőrzése -- egyes tudósok szerint -- a mai szellemi életben materializmusként jelentkezik.
A buddhista filozófia az emberiség fejlődését más korszakokra bontja: Föld korszak – Víz korszak – Tűz korszak – Levegő korszak.
A Föld korszakban alakulnak ki a szilárd anyagi testek. Végét a vízözön jelzi. Erről szinte minden mitológia tud. Pl. az indiai mítoszvilágban is van egy Manu nevű ember – aki megfelel a mi Noénknak – bárkát épít, állatpárokkal stb. A különbség csak annyi, hogy Isten – indiai nevén Krisna – félti az embert, és ezért óriási aranyhalként megtestesül, és kíséri, irányítja Manu bárkáját. A víz apadásakor a bárka ott is végül fennakad a legmagasabb ponton, csak ott nem az Araráton, hanem a Himaláján.
A Víz korszak – amiben mi élünk – a forma kultúráját szimbolizálja. A víz alakítja, formálja a természeti jelenségeket, a hegyeket és völgyeket, sziklákat, szakadékokat, folyómedreket stb. Ezért számunkra ebben a korszakban a forma a legfontosabb, amikor megítéljük a jelenségeket. A nők csinossága, egy autó formatervezése,, a bútorok, a ruhák divatossága, a művészi műfajok – szonett, ballada, eposz, vagy realista, szürrealista, absztrakt, futurista, expresszionista stb. festmény – és a végtelenségig sorolhatnám a példákat.
Sokan felteszik a kérdést: Apokaliptikus időket élünk, anélkül, hogy észrevennénk? A világ vége közeleg? Egy buddhista szerzetes megmosolygott: „A halál nem jár ilyen nagy léptekkel.” Nem a világnak van vége, hanem a Víz korszaknak. A Tűz korszak következik. Most élünk a váltásban...
A Tűz korszak a dinamika periódusa. Az értékek csúcsára a gyorsaság kerül. Mennyi idő alatt gyorsul fel az autó 100 km-re? Közlekedés? Gyalog, lóháton, szekéren? Ugyan. Vasúton? Nem elég gyors. Autón? Az sem. Repülőn? Szuperszonikuson? Ma már a rakétáknál tartunk.
Érintkezés? Levélben? Ki vár hónapokig egy amerikai levélváltásra? Táviratban? E-mailen? Csettelünk? Miért nem válaszol már öt perce? A gyerekek évekkel korábban serdülnek. Már ifjúként pillanatok alatt akarnak karriert csinálni, meggazdagodni. A pillanat bulistáivá válnak.
...és folyton történnie kell valaminek. Minden nap szenvedéssé válik, ha nincs valami program, műsor, buli, koncert, de legalább hangos háttér-zene. Nagy szorongást kelt, ha néhány órát egyedül és csendben kell valakinek eltöltenie...
Az információk áradata zuhan ránk mindenfelől a világból. Értelmileg és érzelmileg feldolgozhatók? Nézzük a tévét: tömegsír – táncegyüttes – diktatúra gyilkol valahol, – ünnepi beszéd – akasztás – bűvész – vallásos félóra… Végül már semmire sem reagálunk. A komputereken úgy sikerült művileg „elmebajt” előidézni, hogy az adatfeldolgozási ütemüket meghaladó információ-tömeggel tömték őket. Egy idő után a gép megbolondul, úgy viselkedik, mintha mániás lenne, értelmetlen szósaláták ömlenek ki belőle. És mi? Tudunk még differenciálni? Vagy védekezésül a megőrülés ellen, úgy védekezünk, hogy fanatikussá válunk, egyetlen eszme rajongóivá? A másik lehetőség: közönyösek leszünk, már semmi sem érint meg igazán sem a világból, sem a társadalmi-politikai történésekből, még az Istenből sem, talán csak a biliárd, az ital, a foci, meg a szex…
Azok, akik a Víz korszakban nőttek fel, tönkremennek. Az ifjúság viszont viszonylag jól bírja. Ám őket is arra inti a bölcselet, hogy néha be kell illeszteni az életükbe egy-egy csendesebb Levegő korszakot..
A Levegő korszak a lelki-szellemi életet jelenti. A belső csendet, az egyedül maradást önmagával. A belső hangok mindig szólnak az emberben. Csak életünk zűrzavarában nem halljuk meg őket. S ami belülről szól, az mindenhonnan szól. Amikor minden szellemivé változik, elkezdődik egy magasabbrendű létezés. De ennek a korszaknak az időnkénti felidézése egészségesen tarthatja a Tűz korszak emberének a lelkét. Meditáció? Nevezhetjük így is. A lényege a belső csend megteremtése, a gondolatok, az érzelmek elnyomása, amit keleten úgy hívnak, hogy kiüresedés, „üres edénnyé” válás és türelmes várakozás, hátha az istenek, vagy a tudattalan belecsöppent valamit. Ha nem, az se baj. A belső csend gyógyító-megnyugtató hatása nem marad el.
Mégis mai életünkben túl sok a félelem. Marquez – a világhírű író – azt állította, hogy az orvostudomány hamis utakra tévedt, amikor az élet hosszúságát nevezte ki abszolút értéknek. Holott az igazi érték nem az évek száma, hanem az élménygazdagság. Kilencven év színtelen, unalmas élet, szegényebb, mint hatvan év, ami történésekkel, élményekkel telített.
Szerinte a szorongás tesz tönkre minket, elveszi minden életörömünket. Sütit nem ehetünk, mert a cukor, a szénhidrátok, az elhízás. Marhahús, baromfik, disznók ijesztő betegségeket terjesztenek. Zsiradékok, szalonna. töpörtyű – Isten őrizz! Érelmeszesedés. Napozás a tengerparton – rákkeltő. Szexuális kalandok? Az AIDS idején? Egy jó kisüsti, vagy nemes bor? Függő szenvedélybeteg leszel. Csakhogy, érdemes így élni? Minden örömtől megfosztva. Az írónak igaza van!
A félelem nemcsak meggyötör, hanem agresszívvé is teszt minket. Gyűlölködővé, bizalmatlanná, ellenségessé mindennel szemben, ami ismeretlen, másféle, mint amit megszoktunk.
Gyűlölni kezdjük az idegeneket, a másféle kultúrájúakat, vallásúakat, másféle bőrszínűeket. Csak egy uniformizált, azonos jelszavakat ordító tömegben érezzük biztonságban magunkat.
Talán jobb lenne, ha nem erre tartanánk, hanem megőriznénk önálló gondolkodásunkat, egyéniségünket. Mit is tanácsol a Hamletben Polónius, vagy híres regényében Eric Knight? Légy hű önmagadhoz!