Popper Péter: A morálisan lecsúszott ember bármire hajlandó
Popper Péter 2005.03.10. 11:50
– A politikának van egy alapvető pszichés ártalma. Az, hogy paranoiddá teszi az embert. Ott is farkast kiált a bokorban, ahol csak Kovács bácsi végzi a szükségét. Tény, hogy mindkét esetben zörögnek az ágak. Nem tudom elképzelni, hogy ez megtervezett stratégia lenne. Attól tartok, hogy egyszerűen a megrendelő ezt rendeli. Mert tetszik neki. Nézi a Mikót, és fogja a hasát. Miközben ennek semmi köze a humorhoz.
Title goes here
Popper Péter: A morálisan lecsúszott ember bármire hajlandó
– Nem hinném, hogy tévéfüggő. Igazán csak a közéletben betöltött szerepe
miatt kértem meg, nézne már végig néhány vidámnak szánt műsort a különböző
csatornákon. Nem győzök bocsánatot kérni. Magától ugye eszébe sem jutott
volna?
– Nagyon régen nem láttam kabarét. Most kifejezetten maga miatt megnéztem egy
Bruhahát, egy Kész átverést és egy Heti hetest.
– Komoly kiképzést kapott.
– Úgy is éreztem. Ha ennyi lenne a kiképzés első osztálya, a másodikra már
nem mennék el. Iskolakerülő lennék. Kérem, én meg voltam hökkenve. A derűs
humorhoz társadalmi alaphangulat kellene. Ha ez a hangulat túlságosan feszült
vagy fenyegető, akkor virágzásba kezd a keserű humor. Ha semmilyen, akkor nincs
min nevetni.
– Ezzel azt akarja mondani, hogy a semmilyen társadalmi hangulat termeli ki a
semmilyen humort?
– Nagyon is a semmilyenségről lenne szó. Igazán biztonságos
demokráciának nem nevezném ezt a miénket, központosított államhatalomnak még nem
mondanám. De mintha útban lenne afelé. Az emberek dezorientáltak. Az ürességnek
nincs humora.
– Csinálnak neki.
– Ezért van az, hogy a döbbenettől alig tudok magával beszélgetni. Csak két
napja múlt, hogy láttam Mikó Istvánt a ragasztott füleivel. Mondja meg nekem,
ennek az igazán jó színésznek miért van szüksége erre? Egyáltalán kinek van
szüksége erre?
– Talán a színész ebben a legkönnyebben megfejthető tényező. Neki pénzre
van szüksége. De az általa megszemélyesített figura vajon kinek kell? Mi az
üzenete? Ezért ülök itt magánál, hátha mond erre valamit. Vagy az egésznek
nincsen semmiféle oka, egyszerű üzleti fogás? Tudom, hogy ezt szeretitek,
akkor kapjátok meg. A nép azé, aki megműveli, és kész.
– Nézze, én leszoktam arról, hogy mögé nézzek a dolgoknak mint afféle igazi
humán entellektüel. Ők hiszik azt, hogyha valaki pozícióban van, műsort
szerkeszt vagy miniszter, sőt több, akkor mindjárt van is valami rejtett oka
annak, hogy hülyeségeket csinál vagy beszél. Feltételezzük, hogy egy igazi mezei
buta ember nem tud feljönni olyan magas pozícióba. Fel tud jönni. Nincs rejtett
ok. Sem taktika, sem stratégia. Azt kell hinnem, hogy a műsor szerkesztői ezen
röhögnek. Ez aző saját humoruk.
– Ezt azért nehezen tételezi föl az ember.
– Gondolja, hogy összeülnek és kiszámítják, mi az, ami már túl jó a népnek?
Nem. Itt tartanak. A humornak azon az alapfokán, amelyből a serdülés
beköszöntével ki szoktak keveredni. Nekik nem sikerült. Egy centire vannak a
tortadobálástól.
– Hát ez az. Ha a haverom tizenkét éves gyereke röhög a tévé előtt
felnőtteknek szánt műsorokon, azt kell hinnem, hogyő a célközönség.
Rácsatlakoznak a reklámblokkok, és belőle nevelődik föl a jövő generáció
tévéfüggő fogyasztója. A bruhaházó háziasszony a vízlágyítóval.
– A politikának van egy alapvető pszichés ártalma. Az, hogy paranoiddá teszi
az embert. Ott is farkast kiált a bokorban, ahol csak Kovács bácsi végzi a
szükségét. Tény, hogy mindkét esetben zörögnek az ágak. Nem tudom elképzelni,
hogy ez megtervezett stratégia lenne. Attól tartok, hogy egyszerűen a megrendelő
ezt rendeli. Mert tetszik neki. Nézi a Mikót, és fogja a hasát. Miközben ennek
semmi köze a humorhoz.
– Mert ezek viccek.
– Rossz viccek. Hosszan, unalmasan, rosszul eljátszva. Az hagyján, hogy
unatkozom, de bosszankodom is. Akkor arra gondoltam, hogy még semmi sincs
veszve, mert ez volt a közszolgálat. Lássuk a kereskedelmet. Jöjjön a Kész
átverés.
– Jött.
– Először is azt hiszem, hogy minden előre le van paklizva, és mindenki a
kiosztott szerepének megfelelően viselkedik. Ha nem így van, akkor az piszok,
gonosz játék. Nem találok benne semmi mulatságosat. Amit meg végképpen nem
értek, azok a szereplők. Akik ehhez az egészhez jó képet vágnak. Ahelyett, hogy
a francba küldenék el az egész stábot. De gondoltam, nincs veszve még semmi,
mert jön a Heti hetes.
– Jött.
– Láttam, amikor indult, hát mérhetetlenül leromlott. Egymást szórakoztatják.
Talán a beolvasott hírek sem elég húzósak. Talán a műsor sem vállalja fel a
teljes oppozíciót. Anélkül pedig nem születik humor. Végül pedig azt gondolom,
az a legnagyobb baj, hogy szeretjükőket. Egy darabig még tartja magát a műsor
pusztán abból is, hogy mi jónak akarjukőket látni. Rájuk vetítjük. Ők pedig nem
szánják el magukat, hogy egy igazi, maró, szellemes műsort csináljanak. Holott
lenne mit kinevetni. Úgy látszik, a tulajdonosok rosszul lövik be az igényt. Azt
is megmondom magának, miért. Tamás Gáspár Miklós szerint az, amit európai
kultúrának hívtak, azt a kelet-európai, egykori szocialista országokőrizték meg,
és nem a nyugatiak. Nem is nagyon volt másőriznivalónk. A tévedés abban áll,
hogy egy német vagy amerikai autómárka-kereskedő kultúrája nem nevezhető európai
kultúrának.
– Ha ez az egész nem politikai manőver, mert ugye azt mondta,
hogy nem kéne belelátni olyat, ami nincs benne, akkor marad a színtiszta
nyereségvágy. Náluk ez bejött, egyelőre nálunk is. Ha majd esik a
nézettség, módosítanak a stratégián.
– Így van ez, sőt be is jön nekik. Még csak módosítaniuk sem kell. Elvégre
ízlésrombolás is van a világon. Nálunk ez igen korán megkezdődik. A közönséget
nevelni kell. Aki hosszú időn át nem lát mást, csak elnyújtott villámtréfákat
ragasztott fülekkel, az el fogja hinni, hogy ez a humor.
– Látja, pedig az előbb azt mondta, ne sejtsek ott koncepciót, manipulációt,
ahol csak ízléstelenség van. Hívhatjuk akárminek, közönségnevelés
folyik.
– Mondja, kinek van ennyi esze, hogy ezt így megtervezze?
– Működik ez magától. Miért gondolnák, hogy a müncheni
autómárka-kereskedőnek mást kell adni, mint a pestinek? Az a kis különbség
pedig idővel elhalványodik. Mikorra a mostani gyerekek belenőnek a folytonosan
érkező televíziós kultúrába és színvonalba. Ha megbízhatóan mindig ugyanazt
fogják kapni, ugyanazt is fogják várni. Az állandóság nagy mákony.
Tudja, hol van magának igaza. A politikának nem célja
egyéniségeket nevelni. Öntörvényű személyiségeket. Az ugyanis normális
körülmények között nem paríroz neki. De tudja, ez a pénz… A Mammon Isten
fergeteges uralma. Először megdöbbentett, aztán felbosszantott. Majd
végiggondoltam, hogy olyan helyzet alakult ki nálunk, amelyben az élet egyetlen
biztonságát a pénz nyújtja. Nincs más biztonsági faktorunk. Kulturálisan,
tudományosan, művészetileg jelentős emberek elviselhetetlen kompromisszumokat
kötnek a pénzért. És tudja, mit? Már nem is veszem rossz néven. Ezért hát be
kell fognom a pofámat. Ha Magyarországon valaki hullani kezd, akkor végigzuhan.
Nincs kéz, amely megállítsa ezt a zuhanást. Ettől szorongunk, és megnő a
kompromisszumkészségünk. Akkor pedig bármit meg lehet csinálni. Látja, nem
akartam paranoid lenni, miközben tényleg belesétálok a maga utcájába. És nem
tartom kizártnak, hogy ebben több tudatos manipuláció van, mint amennyit
szerettem volna feltételezni. Ezek bizony tartós hatású dolgok. Nagyon nehéz egy
ízlésbeli vagy morális lecsúszásból visszajönni. És a morálisan lecsúszott ember
bármire hajlandó. Tudja, élt a második világháború végén Sopronban egy pasi.
Hivatásos feljelentő. Csendőröknek, SS-nek, Gestapónak, válogatás nélkül
dolgozott. Aztán amikor közeledtek az oroszok, és mindenki pakolt, akinek vaj
volt a fején, ez a pasi csak ült nyugodtan, hosszú lábait elnyújtva, és
bagózott. "Maga nem fél, a maga múltjával? – mondták neki. – Mindjárt itt vannak
az oroszok!" "Nem baj, csak legyenek – mondta a pasi mélységes mély önismerettel
–, szar emberre mindig szükség van." Ennek a kis tanmesének azért volna egy apró
tanulsága a mindenkori kormányzat részére. A megpuhított, karakterében lezüllött
ember a bajban nem jó szövetséges. Ha nem szalad el, akkor bárhová átpártol. Az
is lehet, hogy még találkozni fogunk vele. http://www.mozgovilag.hu/2000/04/aprilis3.htm
|