A tanulmány természetesen nem bizonyult használhatónak, ugyanis túl kicsi volt a skála, amelyen végrehajtották. Ez azonban rávilágít arra a rizikóra, amelyet az edinburghi egyetem vállalt, amikor elfogadta a Koestler-hagyatékot, kockára téve nem csak a tanszék, de az egész intézmény jó hírét. Morris azonban jó tanszékvezetőnek bizonyult.

„Bobnak nyilvánvalóan hosszútávú tervei voltak” – nyilatkozta Caroline Watt – aki az alapítást követően, 1986-ban kezdett el a Koestler intézetben dolgozni -  a Financial Timesnak adott interjújában. „Tudta, hogy a parapszichológiát csak akkor fogják komolyan venni, ha nagyon alapos vizsgálatokat végez.”

Morris ügyelt arra, nehogy túlzott lelkesedéssel vádolják, s örömmel alkalmazott kétkedőket a kísérletek lefolytatása során. Emellett mindig ügyelt arra, hogy kerülje a túlzásokat. Ehhez tartotta magát akkor is, amikor 2002-ben interjút adott a New Scientistnek. Elmondta, hogy amikor Edinburghba érkezett, „körülbelül 85 százalékos valószínűséggel” gondolta úgy, hogy valami olyasmire fognak bukkanni, amelyet a tudomány mai állása szerint nem lehet megmagyarázni. A későbbiek során, Morris saját bevallása szerint ez a valószínűség 90-95 százalékra kúszott fel.

Emellett felhívta a figyelmet, hogy a tudósoknak, kutatóknak óvakodniuk kell attól, hogy valamiben higgyenek, vagy teljes mértékben elutasítsák azt. Meggyőződése szerint ugyanis más tudományágak sem a hitről szólnak.

Türelme és megfontolt hozzáállása meghozta a gyümölcsét. 2004-es halálakor öt parapszichológiai kutatóintézet üzemelt Nagy-Britanniában, amelyeket kivétel nélkül a Koestler-tanszéken végzett hallgatók alapítottak. De vajon mire is jutottak ezek az intézmények a titokzatos „pszi” kutatása során.

A görög ábécé 23. betűjével a paranormális jelenségek ismeretlen faktorát jelölik, a megmagyarázhatatlan történést, amelyre a szkeptikusok általában a „véletlen” szót alkalmazzák. A pszi-jelenségeket két csoportba osztották, ebből az egyik az érzékeken kívüli érzékelés (extrasensory perception vagy ESP), a második pedig a pszichokinézis (PK). Előbbi arra vonatkozik, amikor egy személy az öt elismert érzékszerve használata nélkül jut információhoz, a második pedig az olyan helyzetekre alkalmazandó, amikor az elme közvetlen hatással tud lenni az anyagra.

A pszi vizsgálatára a leggyakrabban az úgynevezett ganzfeld kísérletet alkalmazzák. Ilyenkor egy hangszigetelt, üres szobában egy heverőre lefektetik a kísérleti alanyt, akinek az elsődleges érzékeit kiiktatják. A szemeit letakarják, a füleibe pedig egy fejhallgatón keresztül fehért zajt játszanak le. Miután az alany érzékelését ilyen módon letompították, az épület egy másik szobájában egy úgynevezett „küldő” személy egy tárgy képére kezd koncentrálni, azzal a szándékkal, hogy telepatikus úton eljuttassa azt az alany tudatába. A vizsgálat végén az alanynak négy képet mutatnak, amelyek közül ki kell választania a megfelelőt. Az eddigi eredmények elgondolkodtatóak.

Ha teljesen véletlenszerűen választanának az alanyok a képek közül, 25 százalékos eséllyel találnák el a megfelelőt. A vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy ez a százalékos araány valamivel több mint 33. Statisztikailag ez hatalmas eltérés, a probléma csak az, hogy a kutatók nem tudják elfogadható érveléssel alátámasztani a jelenséget.

1985-ben Charles Honorton parapszichológus kijelentette, hogy a ganzfeld kísérletek igazolják a pszi létezését. Az ellentétes álláspontot képviselő amerikai Ray Hyman válaszként közreadott egy elemzést a ganzfeld-vizsgálatokról, amelyben 99 problémára mutatott rá a kísérletekkel kapcsolatban. Egy évig tartó cikk-csatájukban a két szakember végül egy közösen megírt közleményt publikált. Mindketten egyetértettek abban, hogy a ganzfeld kísérletek eredményei mutatnak valamit, amely nem tudható be egyszerűen a statisztikai hibának. A pszi létezéséről azonban eltérően vélekedtek.

Honorton ennek hatására belekezdett az autoganzfeld néven ismertté vált vizsgálati módszer kifejlesztésébe, amely tulajdonképpen a korábbi módszertan komputerizálását jelentette. A számítógépes modell elkészítése során Honorton ügyelt rá, hogy kiszűrje a Hyman által felmutatott 99 problémát a folyamatból. Hat éves vizsgálódás után Honorton kísérletei 34 százalékos találati arányt mutattak ki. Az edinburghi Koestler-intézet a kilencvenes években hasonló eredményekről számolt be.